nlc.hu
Sztárok

Curtis a nyilvános szexről

Curtis szerint izgalmas a szex nyilvános helyen, erről is beszélt a Sztárban Sztár videójában

Curtis a szexuális szokásairól és első nagy szerelméről is beszélt.

Curtis szerelmi élete szinte követhetetlen, legalábbis ő ezt mondja. Pár hónappal ezelőtt szétköltöztek a feleségével, hamarosan a válásra is sor kerül. Az egyik hetilap címlapon hozta azt a paparazzi-sorozatot, amelyen egy kosaras lánnyal volt látható a rapper, ám azóta is azt vallja, hogy ha szemfülesek a fotósok, akár minden nap mással kaphatnák le. A Sztárban Sztár háttérműsorában a szexuális szokásairól is beszélt, emellett pedig egy régi nagy szerelmét is szóba hozta.

„Volt egy énektanárom, Erika néni, akit fú, nagyon meg…ismertem volna. Sajnos a szókincsem iszonyúan kevés volt ahhoz, hogy kifejezzem a szívem vágyát… Azóta is hiányzol, Erika néni” – poénkodott Curtis, aztán a szexuális szokásai is szóba kerültek, miután a riporter rákérdezett, hogy miként áll a nyilvános helyen való szeretkezéshez. 

„Csináltam ilyet, hát fesztiválzenekarként volt ilyen. Az első szexuális élményem is egyébként a Duna-parton volt, és ott történt meg egy s más. Ez a mai napig jó, izgalmas, hogy bárki megláthat. Benne van az izgalom, a plusz felfokozottság, ezeket bírom” – árulta el a rapper, aki a vasárnapi adásban Charlie bőrébe bújik majd. 

Curtis eddigi szereplése a Sztárban Sztárban:

curtis

Curtis (Fotó: Smagpix)

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése