nlc.hu
Sztárok

Kovács Patrícia Eszenyi Enikőről

Kovács Patrícia Eszenyi Enikő tévés szerepléséről: „Szégyent és sajnálatot éreztem”

Kovács Patrícia az SZFE-ről, a Mintaapákról és Eszenyi Enikőről is beszélt az interjúban.

Kovács Patrícia neve sokszor felbukkant a médiában az utóbbi időben, hiszen több aktuális témával kapcsolatban elmondta már a véleményét. Legutóbb az SZFE mellett állt ki, előtte a Mintaapákról pakolt ki, év elején pedig az Eszenyi Enikő-botrányról is elmondta a véleményét. A 24.hu egy hosszabb interjúban kérdezte meg, hogy mit gondol ezekről visszanézve, ő pedig őszintén nyilatkozott.

Eszenyi Enikő legutóbb az Álarcos énekesben lépett színpadra, erről is kemény kritikát fogalmazott meg a színésznő. „Láttam. Szégyent és sajnálatot éreztem” – kezdte Kovács Patrícia, majd így folytatta.

Azt az RTL-től kell megkérdezni, hogy miért gondolták jó ötletnek ezt az egészet, miközben amikor a botrány kitört, akkor igazán transzparensen közvetítették, miközben voltak tévétársaságok, melyeknek az ingerküszöbét sem érte el, nem hogy objektíven tudósítottak volna róla. Azt éreztem a műsort látva, hogy nincs a dolgoknak következménye. Nem azt mondom, hogy Eszenyi Enikő innentől kezdve a négy fal közé legyen bezárva és örök életére bűnhődjön, mert hiszek abban, hogy mindenki tanul a hibáiból, és ennek így kellett történnie valamiért. Színészként is tudok azonosulni azzal, hogy milyen lehet elveszíteni az eddigi életét, de a visszatérésnek nem így kellene történnie. Egy tehetséges színházi emberről van szó, aki visszatérhetne egy monodrámában, filmben, könyvben, feldolgozva azt, ami történt, hogyan élte meg az egészet. Rengeteg módon lehetne alkotássá tenni ezt a vele történt őrületet, amire azt mondom, igen, ez egy méltó visszatérés. És térjen vissza, dolgozza fel, de hogy egy Mambo Italianóra ugrál tigrisjelmezben, ez a kenyeret és cirkuszt tipikus esete. Igazán sajnáltam, hogy a Vígszínház valaha emblematikus embere erre kényszerül, és senki nem szól neki, hogy ne csinálja.

kovács patrícia

Kovács Patrícia (Fotó: Smagpix)

Kovács Patrícia véleménye:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése