nlc.hu
Sztárok

Gryllus Dorka terhessége

Gryllus Dorka: “Ez a terhesség nagyon más volt, mint az első”

Gryllus Dorka második terhessége másképp alakult, mint az első, hiszen közben nagyot változott a világ.

Gryllus Dorka 47 évesen készül világra hozni nyolc és fél éves kisfiuk, Soma kisöccsét. A színésznő az első terhességénél szinte végig dolgozott, ám most a koronavírus miatt teljesen máshogy alakult a várandóssága. 

„Tavasszal forgattam, de egy koronavírusos eset miatt leállították a munkát, karanténba kerültem, és két hét múlva kiderült: gyereket várok. Idén egyszerűen megállt a világ, és én úgy élhettem meg ezt a terhességet, hogy semmi más dolgom nem volt, csak a családommal és a születendő gyerekünkkel tudtam lenni. Azt olvastam, hogy a karantén kezdetével minden országban nagymértékben csökken a koraszülések száma. A kismamáknak jót tett, hogy stresszmentesen, otthon élhetik meg ezt az időszakot” – kezdte a Story magazinnak Gryllus Dorka

Első kisfia koraszülöttként érkezett a világra, most azonban már jó előre mindenre felkészültek. „Sok csomag, eszköz megérkezett már. Annak idején Soma két héttel korábban született a vártnál. Akkor nekem egyáltalán nem volt ilyen verzió a fejemben. Kis túlzással egy Zséda-koncertről vittek a szülőszobára. Így most azért igyekeztem előrelátóbb lenni, és jobban felkészülni” – magyarázza Dorka, akinek a fia is nagyon várja már a kis Áronka érkezését.

Interjú a Story legfrissebb számában Pap Ritával Gryllus Dorkával

Pap Rita és Bodnár Attila 18 év után költözött haza Magyarországra

Sztárok, akik 40 felett szültek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top