nlc.hu
Sztárok

Sztárban sztár: Miss Mood esett ki a 8. adásban

Sztárban sztár: Miss Mood hatodszorra már nem menekült meg a kieséstől

Összeállt a Sztárban sztár Top5-ös mezőnye, már csak egyetlen nő van versenyben.

A Sztárban sztár 8. adására jócskán megfogyatkozott a mezőny: csupán 6 énekes állt színpadra, ráadásul második produkcióként duettet is kellett énekelniük egyik társukkal. A zsűri és a nézők pontjai alapján Szabó Ádám nyerte meg a 8. élő show-t, a 28 éves énekesnek ez volt a harmadik győzelme

Miss Mood

Miss Mood számára véget ért a Sztárban sztár – Fotó: TV2

Az összesített pontok nyomán Miss Mood és Vastag Csaba került a veszélyzónába. A neten nagy népszerűségnek örvendő, 26 éves énekesnőnek ez nem volt újdonság, eddig ugyanis már 5 alkalommal került oda. Ezúttal, hatodszor azonban már nem mentették meg a nézői voksok Miss Moodot, így számára véget ért a Sztárban sztár. Vastag Csaba pedig újra színpadra állhat a következő élő show-ban. A továbbjutása egyébként kevesebb mint száz szavazaton múlt.

Miss Mood a 8. adásban először The Weeknd bőrébe bújva énekelt:

majd pedig Szabó Ádámmal romantikázott a színpadon, előadva Camila Cabello és Shawn Mendes Senorita című slágerét:

Miss Mood kiesésével összeállt a Sztárban sztár Top5-ös mezőnye, már csak egyetlen női előadó (Tóth Andi) van versenyben, az énekesek soraiban pedig Curtis, Szabó Ádám, Horváth Boldi és Vastag Csaba. Ők a jövő héten, a Sztárban sztár 9. élő show-jában már 2 egyéni produkciót fognak bemutatni.

Olvass még a Sztárban sztár-versenyzőkről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top