nlc.hu
Sztárok

Pintácsi Viki 50. szülinapja

50. születésnapját ünnepelte Pintácsi Viki – forrt a levegő az énekesnő és Tóth Olivér között

Pintácsi Vikit egyáltalán nem zavarja az idő múlása, elmondása szerint még soha nem érezte magát ilyen jól a bőrében.

Fergeteges meglepetésbulit szervezett az Emilio família Pintácsi Viki születésnapjára. Az háromszor elvált énekesnő, aki fotósként is dolgozik, mit sem sejtett az egészből. Ő ugyanis úgy tudta, Tom White-ot és zenekarát kell majd fotóznia. 

„Nagyon jól esett, hogy így megleptek, nem is számítottam rá! 50 éves lettem, mégsem érint ez meg különösebben. Sőt, talán még soha nem éreztem ilyen jól magamat a bőrömben! – árulta el Pintácsi Viki, aki az utóbbi időben több közös fotót is megosztott közösségi oldalain Emilióék jóbarátjával, Tóth Olivérrel, akivel az énekesnő egy forgatáson találkozott. Bár a páros kitérő választ adott arra, hogy több is van-e közöttük barátságnál, Tina és Emilio reménykednek, hogy a szerelem bekopogtat a pároshoz. – Viki szinte ragyog, teljesen kivirult az utóbbi időben. Minden szempontból passzolnának egymáshoz Olivérrel, de persze ők majd ezt eldöntik. Az biztos, hogy mindketten megérdemelnék, hogy boldog, kiegyensúlyozott párra leljenek, ehhez nagyon drukkolunk nekik, és titkon reménykedünk, hogy egymás mellett találják meg a boldogságot” – mondta Tina, akinek férje úgy látja, a nemrég szinglivé vált Pintácsi Viki és Tóth Olivér kapcsolata már most több a barátságnál.

„Szerintem forr közöttük a levegő, Tinával csak szemkontaktussal kommunikáltunk, de ő is és én is láttam az apróbb jeleket, amik arra utalnak, hogy több van közöttük. Az ilyesmit mindig kiszúrom, szerintem most sem tévedek” – tette hozzá a Sláger TV-n látható Drága családomban Emilio.

pintácsi viki tóth olivér

Pintácsi Viki és Tóth Olivér (Fotó: Sláger TV)

Nagy újrakezdők a sztárvilágban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top