nlc.hu
Sztárok

Radics Gigi gyászol

Radics Gigi megható képpel gyászolja a szeretteit

Radics Gigi megható posztban emlékezett meg elhunyt szeretteiről.

Radics Gigi kicsattan a boldogságtól, hiszen nemrég édesanya lett. Az énekesnő tegnap mégis egy kicsit szomorú hangvételű posztban emlékezett meg szeretteiről, akik már nem lehetnek mellett. Gigi a nagymamáját, nagypapáját és a keresztapját gyászolja.

„Az elmúlt pár évben sajnos nagyon gyorsan egymás után mentek el hozzám nagyon közelálló családtagok. Először a nagypapám, majd a nagymamám és az én drága keresztapám, akit második apámként szerettem. Mindig nagyon fájdalmas visszagondolni azokra az időkre, most is összefacsarodik a szívem, amikor rátok gondolok és szomorú vagyok, hogy nem élhettétek meg a kislányom születését… Tudom,hogy annyira boldogok lettetek volna. Az élet ezen része a legnehezebb, elfogadni, hogy azok, akiket szeretünk nincsenek többé és továbblépni muszáj, hiszen a mi küldetésünk folytatódik a Földön. Hiszem, hogy Isten országa létezik és onnan figyeltek és vigyáztok ránk. Soha nem felejtelek el titeket!” – írja az Instagramon a nemrég menyasszonnyá váló Radics Gigi.

radics gigi halottak napja gyász

Radics Gigi hiányolja a szeretteit

Nehezen dolgozzák fel a gyászt:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése