nlc.hu
Sztárok

Szabolcs gazda döntése

Házasodna a gazda: Szabolcsnak elege lett Edinából, véget ért számára a párkeresés?

Szabolcs szerint Edina nem veszi őt komolyan, ezt pedig a tudtára is adta.

Szabolcs gazda és Edina között a műsor kezdete óta sokat vitáznak, eleinte főleg a 28 éves lány múltja miatt. Az egykori popsiszépségverseny-győztes úgy érezte, a gazda nem tudja elengedni a merész címlapokat, és kicsit belefáradt, hogy ez a téma minden beszélgetés alkalmával előjön. Szabolcs csak két lánnyal randizott, és közülük is hamar kiválasztotta Edinát, akit még egy horvátországi nyaralásra is elvitt, ám a köztük lévő feszültség a festői környezetben is csak tovább nőtt.

„Elég komoly érzések kavarogtak bennem, ezeket szerettem volna tisztázni Edinával” – mondta a gazda, miután választottja nem válaszolt komolyan a kérdéseire. Úgy érezte, Edina félvállról veszi a dolgot, és teljesen elengedte a közös jövőt. 

A lány sok mindent hozzávágott Szabolcs fejéhez, többek között azt, hogy nem bírja ezt a katonás rendet, és szerinte az a normális, ha egy párkapcsolatban egyenlőek a felek – ezt pedig nem igazán érzi. Végül a gazda úgy döntött, hogy nem folytatja tovább, és a cirka hétórás hazaúton gyakorlatilag alig szólt egymáshoz a Házasodna a gazda két párkeresője. 

A mai adás azonban érdekesen alakulhat, hiszen az előzetesben látni, ahogy Edina és Szabolcs ölelkeznek, ráadásul a nő nem abban a ruhában volt, amiben „elvileg” hazament a sibeniki kirándulás után.

szabolcs gazda

Szabolcs gazda nem értette, hogy mi a baja Edinának (Fotó: RTL Klub)

Olvass még a Házasodna a gazda szereplőiről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése