nlc.hu
Sztárok

Bereczki Zoltán a válásról

Bereczki Zoltán még sosem beszélt ilyen nyíltan a válásáról

Palya Bea válásról szóló vlogjában öntötte ki a szívét Bereczki Zoltán.

Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra kapcsolata 13 együtt töltött év után ért véget, ám amikor ez megtörtént, egyikük sem akart beszélni az okokról. Szuper összhangban nevelik a közös lányukat, ám azóta sem nyílt meg egyikük sem annyira, hogy a válásuk körülményeiről beszéljen. Palya Bea beszélgetős műsorának vendége volt Bereczki Zoltán, aki most először beszélt őszintén az elválásról.

Az énekes-színész egy olyan autóhoz hasonlította magát, aminek az egyik kereke hibás, ezért csak körbe-körbe forog, nagy sebességgel. Elárulta, hogy próbálja elzárni magában ezt az egészet, de az égiek valamiért ezt nem akarják. 

 „Sértett kisfiú voltam ebben a dologban, az egészen biztos. Ott laktam abban a közös, tizenhárom éves múltunkban, és vergődtem abban a helyzetben. Tudtam, hogy annak egyszer vége, mert el kell adnunk azt a házat, ahhoz, hogy értelmesen szét tudjunk menni. Nyilván nekünk a külvilággal is meg kellett ebben küzdeni, ha emlékeztek. Akkor mi eléggé sajtóközeli termék voltunk, mint musical duett formáció, és mi voltunk az elsők, akik úgy intézték a dolgot, hogy bezártuk a kredencajtót, mi erről nem beszéltünk. Pedig volt egy folyamatos presszió erre a sajtó részéről, ez egy ilyen őrlődés volt, hogy akkor viszont kivel lehet beszélni erről, ki az, akiben megbízhatsz, és ki az, aki ki fogja ezt adni, vagy nem kiadni…” – emlékezett vissza Bereczki Zoltán. 

„Én ezt annyira elzártam… Az indulatok megvoltak, és ezért, hogy ez semmilyen módon ne kerüljön felszínre, ezt mi egymás között, a négy fal között is lezártuk… Ez azóta nem kapott feloldozást, ennek a kibeszélése még mindig vár” – árulta el a színész, majd hozzátette, mindketten nagyon sebesültek a válásban, ám Zoli részéről már alakul a béke.

bereczki zoltán

Bereczki Zoltán őszintén a válásról (Fotó: Youtube)

Sztárok válása: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése