nlc.hu
Sztárok

Rubint Réka a koronavírus járványról

Nehezen viseli a járvánnyal járó kihívásokat Rubint Réka

Azért reméli Rubint Réka, hogy a karácsonyt együtt töltheti a család.

Rubint Rékának sem úgy alakult ez az év, ahogy előre eltervezte. Eleinte voltak nehéz pillanatai, végül azonban rájött, hogy nem hagyhatja, hogy úrrá legyen rajta a rosszkedv, számolt be róla a Ripost. A lapnak azt is elmondta, a tavaszi hullámot könnyebben viselte, de a második hullám miatt az év összes edzését és táborát le kellett mondania.

nehezen viseli Rubint Réka a járvánnyal járó kihívásokat

Rubint Réka feltöltődik munka közben (Fotó: Rubint Réka oldala / Facebook)

„Eleinte ezt nehezen viseltem, főleg, mivel én általában minden január elején pontról-pontra megtervezem az előttem álló évet, pontosan tudtam és vártam, hogy a kis Alakreform családunkkal újabb nagyszerű élményeket gyűjtsünk együtt” – idézi a lap a fitneszedzőt, aki most is túllendült a nehézségeken.

„Óriási szerencsém van a családommal. Norbira mindenben számíthatok, a három gyermekem mellett pedig, ha akarnék, sem tudnék unatkozni, vagy a problémákon merengeni.”

Réka azt is elárulta, elképzelhetetlen a számára, hogy karácsonykor ne üljék körbe az ünnepi asztalt a rokonokkal, hiszen mindig népes ünnepeik voltak. „Most azt hiszem, ha az országos helyzet erre lehetőséget nyújt, akkor mindenképpen együtt töltjük a szeretteinkkel a karácsonyt. Ha kell, akkor maszkban, kesztyűben, méterekre állunk majd az idős családtagjainktól, de azt mindenképpen szeretném elkerülni, hogy egyedül legyenek a szeretet ünnepén” – nyilatkozta a sztár.

Karácsony a koronavírus idején

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top