nlc.hu
Sztárok

VV Digo megcsalta a barátnőjét

VV Digo megcsalta a barátnőjét a villában, nem győzött bocsánatot kérni a lánytól

VV Digo Ginával szűrte össze a levet, ami nyilván azonnali szakítást eredményezett.

VV Digo nagy reményekkel költözött be a Való Világ-villába, szerette volna megmutatni, hogy a kemény külső egy érző lelket takar. Nos, sokak szerint ez kiderült, ám a kommentelők nagy része azt gondolja, hogy pont úgy viselkedett, ahogy azt előzetesen gondolták. Digo Bálinttal szemben maradt alul a VV10 első párbajában, az egyik vita során pedig az is kiderült, hogy a félig olasz srácnak van barátnője, akit történesen megcsalt a villában.

„Vegyes érzések kavarognak bennem… Nem tartom magam kevés embernek, sajnálom, hogy a nézőket nem győztem meg. Boldog vagyok, mert végre találkozhatok a szeretteimmel, a szerelmemmel, ha megbocsát nekem, akkor hozzá fog vezetni az első utam. Az első utam a telefonomhoz vezet, harcolnom kell, fel kell hívnom azt a lányt, akinek a szívébe, a lelkébe tapostam ezzel a kis bolondozással, ami a videó alapján sok időnek tűnt, de az egész nem volt több öt percnél, ez a játszadozás. Másnapra megbántam a Ginás kis bolondozást, szerencsére benne sem indult el semmi olyan, hogy észleltem volna, hogy közeledik. Tudta, hogy nekem van a Luca, akibe szerelmes vagyok, akit nem csalnék meg soha. Viszont ez a bolondozás.. Tényleg, részegek voltunk, nem észleltem a pillanatot, bűnbe estem, legyen ez a keresztem, én ezért vállalom a felelősséget, és bocsánatot fogok kérni” – mondta Digo, miután kiesett. Azt gondolja, nem csalta meg a lányt, de ha nem bocsát meg neki, azt is meg fogja érteni. 

Gina és Amanda sírógörcsöt kaptak, amikor meglátták Bálintot:

Ez történt még a Való Világban:

vv digo

VV Digo kiesett (Fotó: RTL Klub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top