nlc.hu
Sztárok

Terecskei Rita csalt

Farm VIP: Csalás miatt visszavonták Terecskei Rita győzelmét

Sydney van den Bosch ugyanis súgott Terecskei Ritának.

Az utóbbi pár napban teljesen felborult a lila csapat rendje a Farm VIP-ben. Négy lány maradt, és két fiú, ezért a csajok úgy döntöttek, összefognak a két sportoló ellen, hogy a végén egymás ellen küzdhessenek. Horváth Éva és Vasvári Vivi barátsága azonban átírta a megbeszélteket, ennek pedig az lett az eredménye, hogy a farmgyűlésen Vivien lett a kiválasztott. Ő pedig kihívta Terecskei Ritát, azonban csalás miatt újra kellett játszaniuk a játékot.

Sydney van den Bosch-t szembesítette Demcsák Zsuzsa azzal, hogy súgott Ritának, ám egy ideig nem tudták, hogy megmondta a konkrét végösszeget, vagy csak jó irányba terelte. A felvételről kiderült, hogy előbbi történt, ám ezt a modell tagadta eleinte.

Konkrétan kimondta a számokat, amelyeket a Zanzibár énekesnőjének a táblára kellett írnia, majd később azt mondta, hogy szerinte ez nem nagy segítség. Kucsera Gábor aztán azt javasolta, hogy legyen fair küzdelem úgy, hogy újrajátsszák a többi versenyző nélkül. Hogy végül ki hagyja el a farmot, az ma derül ki.

terecskei rita és sydney can den bosch csalás farm vip

Terecskei Rita csalt a párbajon (Fotó: TV2)

Ez történt még a Farm VIP-ben:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top