Mikor értetek el arra a pontra az életetekben, amikor úgy éreztétek, elég a negatív kommentekből, és ha nem is tetszik mindenkinek, amit mondotok, ki fogjátok adni magadból?
Gabi: Valójában mindig is mondták, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni, de ezt sokáig nem vettem elég komolyan. Ha csak pozitív dolgokról „szónokolnék”, abban is találnának rosszat, de ez nem az én problémám. Rá kellett jönnöm, hogy ezeknek az embereknek saját magukkal van problémája. Ha megkérdeznek, azt szoktam tanácsolni az ismert embereknek is, hogy ne foglalkozzanak a kommentelőkkel, de nálam is vannak szintek, amikor nem tudom megállni szó nélkül. A frusztráció – pláne a Coviddal az életünkben – egyre nagyobb méreteket ölt, egyre agresszívabbak az emberek.
Úgy érzem, hogy gyakran rajtunk, közszereplőkön engedik ki a gőzt.
Mostanra szerencsére eljutottam erre a szintre, hogy már nem érdekel. Nagyon sok embertől kapok pozitív gondolatokat, ezért már kevésbé marad meg bennem a negatív. Bevallom, sokszor törlöm a kommenteket, mert nem szeretném nézegetni az oldalamon. Bírom a kritikát a szakemberektől, sőt, el is várom, de attól, akinek fogalma sincs rólam, az életemről, a karrieremről, attól nem. Én sem szólok bele az ő munkájába. Mindenki a saját szakmáján belül fogadja meg a kritikát, ezt sokszor hangoztatom. Fontosnak akarják érezni magukat az emberek, és azt gondolják, azzal, hogy másokat ócsárolnak, fontosak lesznek. Nem kell engem szeretnie mindenkinek, sosem törekedtem erre. Azok szeressenek, akik tudnak velem azonosulni. Már rég elengedtem az alacsony rezgést, mert tudom, hogy ez nem rólunk szól.
Fotó: Tóth Gabi Instagram
Vera: Nem egy egyszeri esemény adta meg a löketet, szép lassan alakult. Ez egy érési folyamat eredménye, a felnőtté válás része. Egy bizonyos kor fölött nem az a fontos, ami évekkel ezelőtt volt, hanem a jelen, a jövő tervezgetése. Régen megérintett minden egyes komment, és néha még most is akad olyan, hiszen érzékeny lelkületű vagyok, egy művészembert még talán sokkal érzékenyebben érintenek a negatív történések. Régebben sokat rágódtam rajta, de már csak a jövőbe tekintek. Hatással vannak az életemre, a művészetemre, mert a lelkemből alkotok. Nem tartom magam véleményvezérnek, de van egy egészséges felfogásom: élni, és élni hagyni alapon működök. Az internet lehetőséget ad mindenkinek a véleményalkotásra, ezért én tanítanám, hogy hogyan használjuk ezt a kezünkbe kapott „hatalmat”. Mire ugorjunk, mire ne, mit higgyünk el, és mit ne. A kommentelés egy összetett dolog: csak egy igazán kis réteg tudja jól felfogni, hogy mire használja. Már évekkel ezelőtt elkezdtem ennek a pszichológiáját figyelni. Arra jutottam, ha csírájában elfojtom magamban a romboló kritikát, akkor nem marad meg a memóriámban. Nem baj, ha megmozdítunk az emberekben valamit, de erre normálisan is lehet reagálni. Meggyőződésem, hogy sokan azt hiszik, nem olvassuk el a hozzászólásokat, de én speciel szoktam olvasgatni, hogy feltérképezzem a követői körömet. Gabi sokszor visszaír, amivel nem feltétlenül értek egyet, de megértem. Ő azt gondolja, hogy az illető, aki kritikát ír, így felfogja, van következménye annak, amit odapötyög. Azt vettem észre, hogy a legtöbben meglepődnek, ha visszaírunk. Én a kedvességet választom, azzal nem mindig tudnak mit kezdeni. A közösségi oldalaimon a gondolataimat osztom meg, egy részemet adom ki, békességben, de egyre kevesebbet posztolok. Akik követnek, elfogadják, hiszen szomjaznak a pozitív, építő gondolatokra, amire most még nagyobb szükség van. Nekünk most az a dolgunk, hogy pozitív gondolatokat közvetítsünk, hogy reménymorzsákat adjunk. Ha ez valakinek nem tetszik, az nem a mi problémánk.
Annak idején megviselt titeket a negatív, jogtalannak érzett kritika?
Gabi: Soha nem az emberek kritikája bántott, hanem a bulvár hergelő cikkei, akik az én nevemmel kattintást generáltak. Ilyenkor persze már az emberek is idegesek voltak, a cikkeken keresztül szidtak. Csúnyán fogalmazva, a bulvár beáldozott, mert látták, hogy a nevemre rákattintanak, az olvasókat érdekli, hogy mi történik velem. Egy ideig küzdöttem ez ellen, aztán rájöttem, hogy nem tudok mit csinálni vele. Csupán annyit, hogy nagyon ritkán adok interjút, hiszen a saját felületeimen is el tudom mondani a véleményemet. Amióta erre ráálltam, egyébként a negatív kritika is kevesebb. Mások oldalán azonban továbbra is látom, ráadásul a tévében sugárzott műsorok közül sok olyan van, amik hergelik az embereket.
Mélységesen elszomorít például az egyik csatornán futó valóságshow. Azt hiszik az emberek, hogy különbek azoknál, akiket néznek, főleg ezért érdekli őket. Én is szerepeltem szórakoztató műsorokban, de ott tényleg a nevetésen, szórakoztatáson volt a hangsúly. Egyszerűen szórakoztunk – mi is, a nézők is. Az előbb említettet azonban kártékony műsornak tartom, én ilyen csatornákon nem szeretnék szerepelni. A TV2-nél szerencsére olyan műsorokba keresnek, ahol a zeneiségem is érdekes, nem csak a magánéletem. Ezek a produkciók számomra is örömet okoznak.
Vera: Szerencsére nem jutott el hozzám, mert nem nyert még teret akkoriban az internet. Nem kaptuk annyira erősen, ez inkább az elmúlt tíz évben erősödött fel. Amikor még csak terjeszkedett a Facebook, és elkezdték egyre többen használni, akkor jöttek be a kommentek.
Tóth Vera és Tóth Gabi (Fotó: Tóth Gabi Instagram)
Mikor éreztétek azt, hogy igenis számít a mondanivalótok, és ki kell állnotok a véleményetek mellett?
Gabi: Ebben főként az emberi történetek erősítenek meg. Pár nappal ezelőtt kaptam egy levelet egy háromgyerekes családanyától, aki elmondta, hogy öngyilkos akart lenni, és mindig akkor jött vele szembe a közösségi oldalakon egy-egy üzenetem. Nagy súlya van annak, amit mondok, én magam is ilyen esetekben szembesülök ezzel. Kétmillióan nézték meg a videóimat az első karantén időszak alatt, sokakat átsegítettem a rossz periódusokon. Olyan levelet is kaptam, amelyben leírták, az egészségügyi dolgozók úgy kezdték a napjukat, hogy a dalunkat meghallgatták. Felelősséggel tartozom a hallgatóim, követőim iránt.
Vera: Nagyon sok üzenetet kapok, általában komment, de még privát üzenet formájában is. Nincs tudatosság a közösségi oldalaimban, leginkább csak érzéseket közvetítek. Pár nappal azután, hogy meghalt a kiskutyám, összegyűltek a felhők a házam felett, és világított felettük a nap. Az ilyen dolgokat én jelnek veszem, hiszem, hogy a felhők fölött mindig kék az ég. Ezt meg is osztottam az Instagram-oldalamon, és sokan írták, hogy erre a pozitív szemléletre most nagy szükségük van. Ezek a visszajelzések nekem is nagyon sokat segítenek, pozitív megerősítés ez a követőimtől.
Mi az, amit szerinted a legkevésbé tolerálnak a közösségi oldalak felhasználói?
Vera: A reklámok. Ugranak az emberek a reklámokra. Én leginkább prémium termékeket hirdetek, akármit nem reklámozok, pedig kereshetnék egy csomó pénzt, ami jól jönne, főleg most, a Covid miatt kialakult helyzet miatt. Nyilván nagyon jól esik, ha prémium márkák felkérnek, hogy legyek a termékük arca, de nem mondok mindenre igent. Akkor reklámozok, ha érzem, hogy az adott termék nálam is bevált, és annak is jó, aki használja.
És mi az az ügy, amihez a végsőkig ragaszkodsz, amivel kapcsolatban nem érdekel mások véleménye?
Gabi: A hitem és a családom iránt elkötelezett vagyok, értük mindig kiállok. A családon belüli erőszak, a bántalmazás, ezek a történetek mindig nagyon megráznak, ezért szót emeltem mindkettő ellen. Van egy applikáció, ahol név nélkül segítséget tud kérni, aki erőszak áldozata lesz az otthonában. Ez egy olyan dolog, amihez kapcsolódni lehet, ami nem távoli, hanem sajnos a környezetünkben is jelen van. Sokaknak segítek, de előbb támogatom a magyarokat, mint az afrikai gyerekeket, pedig nyilván tudom, hogy ott is nagy a probléma, de én szeretnék a környezetemben segíteni mindenekelőtt.
Gabi és férje Krausz Gábor (Fotó: Tóth Gabi Instagram)
Próbálok önazonos lenni, és amiben hiszek, abban nem lehet megingatni.
Az őszinteségemet felvállalom, mindig is vállaltam. Megvan a véleményem bizonyos műsorokról, és nem tudják betömni a számat, el fogom mondani, amit gondolok. Amíg tudok értéket továbbítani, nem érdekelnek az ellenlábasok.
Vera: Maximalista vagyok, kivagyok attól a mondattól, hogy „jó lesz az úgy”. Hiszem, hogy mindig 100 százalékot kell nyújtani, csak akkor lehet nyugodt a lelkünk. Nemrégiben felkért Pécs városa, hogy szerepeljek egy, a városról készült filmben, amiben egy gospelnótát énekelek, és a pécsi filharmonikusok játszották az alapok. Itt is volt egy kis küzdés, mert mindig arra törekszem, hogy amit kiadok a kezemből, az tökéletes legyen. Végül így lett. Alapszabály, hogy a közönséget tilos hülyének nézni. Lehet, hogy nem értenek úgy a zenéhez, de azt megérzik, ha valaki nem nyújt száz százalékot a színpadon. Sok kollégám évek óta úgy él, hogy nem hozzák ki magukból a maximumot, de ezzel nem értek egyet. Már eldöntöttem, hogy nem akarok annyit dolgozni, mint eddig. Inkább kevesebbet lépek fel, de maximálisan odateszem magam. Korábban én is jártam diszkókba fellépni, tudom, milyen melós az, de már nem vágyom erre. Van egy elvem pár éve: bármilyen fellépésre is megyek, éjfélre haza akarok érni. Most már nem csak a zenének akarok élni, szeretnék kétkezi munkát is végezni. A párommal gasztroesteket tartunk Palkonyán kéthavonta. Megszerettem a vendéglátást, imádom az embereket, szeretek sürögni-forogni a konyhában, így most már ez a fajta munka is fókuszba került nálam.
Fotó: Tóth Vera Instagram
Sok ismert embert a mai napig megviseli egy-egy komment, van, hogy titeket is padlóra visz egy-egy ilyen?
Gabi: Ha a gyerekemet, a családomat bántják, az még mindig megvisel. Még terhes voltam a lányommal, amikor valaki azt írta, hogy bárcsak halva születne. Ha valaki ilyet ír, akkor egyből felkapom a vizet, de szerintem ez érthető… Nem tétlenkedtem, utánamentem. Megkerestem az illetőt, és szóltam a munkáltatójának, hogy munkaidőben a közösségi oldalon mások halálát kívánja az alkalmazottja. Kirúgták!
Előfordult már többször, hogy megvédtél egy-egy hírességet nyíltan, de olyan is, hogy kritizáltál valakit. Nyilván van, akinek ez nem tetszik – átgondolod ilyenkor a posztokat, kommenteket, vagy első felindulásból írsz?
Gabi: Akik nem tudnak értéket teremteni, csak hergelnek, azok ellen ki fogok állni. Az is társadalmi ügy, hogy kiállunk a szőrmeellenes ligával, és elmondjuk, hogy sokszor élve megnyúzott állatok bundáját viselni nagyon nem menő. Igen, sokszor keményen beleállok azokba, akik csak használják az embereket. Ezek a celebek csak elvesznek a követőik életéből, és arra használják őket, hogy pénzt csináljanak belőlük.
Gabi, mennyiben változtak a nézeteid, mióta anya lettél?
Gabi: Nem hogy csillapodott volna bennem a véleménynyilvánítás gondolata, inkább felerősödött. Hiszen most már a gyerekem jövőjét is taposom. Ha csendben maradok, ha nem állok ki fontos dolgok mellett, akkor hova burjánzik tovább az utálat, és miben fog a lányom felnőni? Mindenki megharcolja a csatákat a saját korában. Annak idején háborúztak, most pedig a véleményvezérek kora van. Ez a XXI. század háborúja, amikor csendben gyilkolják meg egymást az emberek. A mai modern, anyagias világ sokakat tesz magányossá, motiválatlanná.
Most, hogy kisebb megszakításokkal lassan egy éve nem lehetnek koncertek, hogyan vezetitek le azt a feszültséget, amit a színpadon ki szoktatok adni magatokból?
Vera: Nehéz, mert sok energiám van, de a sporttal próbálom levezetni. Mostanában azért szerencsére voltak feladataim, amelyek eléggé lefoglaltak. Reklámfilmet és klipet forgattam, új dalt adok ki hamarosan, valamint egy karácsonyi dalos együttműködésem is volt. Új dalom, a Tükör túlfelén című nóta arról szól, egy nő hogyan tud magára találni az elnyomó férfiak mellett. Azoknak szól, akiket tönkrevágtak lelkileg a pasik, és hogy ebből hogyan tudtak mégis felállni. Palkonyán forgattuk a klipet.
Gabi: Leginkább sehogy. Itthon vagyok, az anyai teendőimre koncentrálok. Nem panaszkodom, mert tudom, hogy ez egy átmeneti időszak. Fontos kihangsúlyozni, hogy nem vették el az életünket, hiszen ennek egyszer vége lesz. Nem azért vették el a munkákat, hogy kicsesszenek velünk, hanem hogy minél hamarabb visszakapjuk azt. Így gondolkodok, mert szerintem ez a realitás. Az, hogy most jobban odafigyeljünk a környezetünkre, mindenkinek az érdeke. Lehet sírni, elgyengülni, ami teljesen érthető is, de azt is figyelembe kell venni, hogy ilyenkor is ki lehet kapcsolni. Ma már sok olyan lehetőség van, ami élhetőbbé teszi ezt a helyzetet. A férjemmel elindítottunk egy projektet, egy online, közös főzést. Házhoz visszük az alapanyagokat, együtt megfőzzük az ételt online, a végén pedig koncertet adok. Minket, és a többieket is kikapcsolja, kicsit kiszakadhatunk a szürke hétköznapokból. Emellett pedig szeretnék kitanulni egy szakmát: nagyon érdekel a manikűr, szeretek kreatívkodni. Nekem nem büdös a munka, sosem volt, ha szükség van rá, tudok mást is csinálni.
Vera, a te és a párod munkája is egyik napról a másik gyakorlatilag megszűnt. Hogyan tudtok mégis pozitívak maradni ebben az időszakban?
Vera: Röhögtünk rajta először, mert ilyen még nem volt, és nem tudtuk, hogy ez meddig tart, mik lesznek a következményei. Amikor kiderült, hogy a szórakoztatóipar és a vendéglátás bajba került, csak néztünk egymásra otthon, és realizáltuk, hogy egyikünknek sem lesz munkája. Feldúltak voltunk, de próbáltunk mindig pozitívan hozzáállni. Az volt a kérdés, hogy ezt hogyan fogjuk kigazdálkodni, hiszen pont akkor épült Zoli panziójának az új része. Szerencsére voltak kedvezmények a vidéki vendéglátók számára, valahogy ellavíroztunk, de pengeélen táncoltunk. Mostanáig nem tudom, hogyan jöttünk ki belőle. Az első hullám után ki voltak éhezve az emberek arra, hogy étterembe menjenek, szerencsére sokan jöttek hozzánk, persze betartva az előírásokat.
A karácsonyi, újévi időszak sok koncerttel szokott telni, most viszont ezekre nincs lehetőség. Miben változtatta ez meg az ünneplést?
Gabi: Nem volt nagy, családi összejövetel, viszont még több időnk van egymásra családként. Vidékre nem mentünk a rokonokhoz, pedig nemrég meghalt a nagypapám, és egyedül maradt a mamám 62 közösen eltöltött év után. Szegénynek nagy szüksége lenne erre, de nem akartuk veszélyeztetni. Szűk családban, felváltva karácsonyoztunk.
Vera: Mindenki maradt otthon, ez most sajnos egy ilyen ünnep, ezt be kellett látnunk. Nehezen, de meghoztuk ezt a döntést, hogy a jövő fényesebb legyen.
