A nagy pénzrablás eredetileg nem Netflix-sorozat volt, ráadásul a bemutatása idején megbukott. A spanyol Antena3 adó rendelte meg a minisorozatot, ami ugyan jól indult (az első epizódot 4 és félmillió néző tekintette meg a spanyol tévében), de néhány epizóddal később a nézettsége a felére esett vissza, és az alkotók fejében meg sem fordult, hogy valaha is folytassák, sőt már azon agyaltak, hogy ezután mi legyen a következő dobásuk. Amikor megtudták, hogy a sorozatot megvásárolta a Netflix a nemzetközi katalógusukba, örültek, de semmi különöset nem vártak ettől. A streaming szolgáltatónak ugyanis nem voltak nagy tervei a szériával, egyszerűen csak bővíteni akarta az elérhető tartalmak listáját. A minisorozat részei az eredeti spanyol miniszériához képest két évadra bontatva, lerövidített epizódokkal (eredetileg egy-egy rész nagyjából 70 perces volt) kerültek fel a Netflixre, ahol egyáltalán nem kapott semmi reklámot, a streaming szolgáltató a katalógusba való felvételen túl semmit sem tett a sikerért.
A nagy pénzrablást a nézők fedezték fel maguknak. Négy hónappal a Netflixre kerülés után a jó szájhagyomány az egekbe repítette a sorozat nézettségét, és a streaming szolgáltatónál a számok láttán (jelenleg a negyedik évadot már több mint 65 millióan látták) nem sokat teketóriáztak. Azonnal hívták Álex Pina showrunnert, hogy mit szólna egy újabb évadhoz? A felkérés ugyan rendkívül kecsegtető volt, mégse mondott azonnal igent: társaival két hónapon át rágódtak azon, hogyan lehetne izgalmasan folytatni a sorozatot, és csak azután mondtak igent, miután meggyőződtek arról, hogy van hová tovább menniük. A kis spanyol sorozat azonban addigra nemzetközi gigasikerré vált, és a Netflix jóvoltából hirtelen már jóval nagyobb költségvetésből gazdálkodhattak. A sok pénz azonban nem mindig jár együtt a színvonal növekedésével.
Szimbólumok a siker mögött
A nagy pénzrablás rajongóit általában két részre lehet osztani. Vannak, akik mind a négy évadért egyformán rajonganak, és akadnak, akik úgy érzik, hogy az első két évad (esetleg még a harmadik) volt az igazi, és a negyedik évad már nem tudta azt nyújtani számukra, amit a korábbiak. Azonban tartozzon a rajongó bármelyik táborhoz, így is, úgy is iszonyatosan várja A nagy pénzrablás következő, immár ötödik évadát. De mit tudhat egy spanyol nyelvű balhémozi, ami miatt a fél világ rajong érte? Az alkotók szerint a sorozat nemzetközi sikerének titka, hogy sok szimbólumot használ, melyek megértéséhez nem szükséges nyelvismeret, és bárki a világon értelmezni tudja őket.
A sorozat vörös kezeslábasai és Salvador Dalí-maszkja ikonokká váltak, azóta több politikai tüntetésen tűntek fel emberek ugyanebben a viseletben szerte a világon. Az alkotók ugyan nem tudhatták, hogy az általuk kitalált viselet ilyen hatást fog kiváltani, ugyanakkor valahol mégis tudatosan készültek rá. A vörös az ellenállás színe, és mivel a sorozatban a rablók nem pusztán rablók, hanem részben politikai céljaik is vannak, az ellenállás és a hatalommal való szembenállás sokak számára szimpatikus volt szerte a világon. Az alkotók a képek megalkotásakor is erősen rájátszottak erre: a díszletek színvilágát szándékosan úgy alkották meg, hogy a szereplők vörös ruhái kiemelkedjenek a háttérből, és valósággal beleégjenek a néző retinájába.
Hasonló hatást vált ki a Bella Ciao című dal is, amit az alkotók csak A nagy pénzrablás himnuszaként szoktak emlegetni. A szereplők által együtt énekelt sláger igazából egy régi olasz dal, ami az olasz partizánok között vált igazán népszerűvé, és mivel szintén köze van az ellenálláshoz, tökéletesen illeszkedett a sorozatba is. A nagy pénzrablásnak köszönhetően a dal újra reneszánszát éli, a szereplők a negyedik évad werkfilmjében emlékeztek meg arról, milyen nagy hatással volt rájuk, amikor egy Földközi-tengerből kimenekített menekülthajó utasai kezdték el énekelni a kamerák előtt.
Adrenalin mindenek fölött
Álex Pina showrunner szerint a balhémozijuk sikerének további titka, hogy egyszerre akciódús és érzelmes. Az akciófilmektől általában azt szoktuk meg, hogy a valódi emberi érzelmek alig jelennek meg bennük, míg a romantikus filmeket sokan tartják unalmasnak, így A nagy pénzrablás alkotói mindkét műfajból a legjobb részeket vették kölcsön: a sorozat egyszerre rendkívül pörgős és akciódús, miközben teli van intenzív, sokszor latinos és szándékosan túltolt érzelmekkel, aminek köszönhetően a férfiak és a nők is egyformán kapcsolódni tudnak hozzá. Az akciójelenetek ráadásul a Netflix érkezésével és a költségvetés növekedésével csak még nagyobbak lettek, és a stáb is egyre több országba utazhatott el. Míg az első két évadnál a forgatáson ki sem mozdultak Madridból (amikor a cselekmény szerint igen, azt háttérvetítésekkel oldották meg), míg a netflixes pénz érkezése után már valóban elkezdett utazni a csapat a világban.
Univerzális alkotóelem a humor is: hiába az intenzív tempó és a nagy érzelmek, egy-egy jó poénra az alkotók mindig találnak lehetőséget. De az élményt igazán intenzívvé az adrenalin teszi, ami nemcsak a képernyőn jön át, hanem már az alkotás folyamatában masszívan jelen van, ami részben az alkotók módszereinek köszönhető. A nagy pénzrablás forgatókönyvét ugyanis az írószobában dolgozók előre csak vázlatszerűen írják meg, és a forgatással párhuzamosan írják készre a részeket, és ezzel a módszerrel a legfrissebb ötleteket is be tudják engedni a történet szövetébe. Emiatt az epizódokat többnyire kronológiai sorrendben kell felvenniük, és rendkívüli feszültséget hoz a sorozatba, hogy a forgatás elején sokszor még maguk az alkotók sem tudják, pontosan hol fog kikötni a történetük a végén. Ez a díszlettervezőktől kezdve a helyszínkeresőktől át a színészekig mindenkit folyamatosan tart szívrohamközeli állapotban. A színészek például mindig az utolsó pillanatban kapják csak kézhez a szövegkönyvet, egy rendező pedig úgy nyilatkozott, hogy minden reggel iszonyatos félelemmel a gyomrában indul el forgatni, ugyanakkor ő is tudja, hogy ez a felfokozott állapot is kell ahhoz, hogy A nagy pénzrablás ennyire intenzív élményt adjon a nézőknek.
Az ötödik évad
A Spanyol Királyi Pénzverde első két évados kirablása után a rajongók arra számítottak, hogy a negyedik évadban a második, immár a Spanyol Központi Bank ellen elkövetett rablás is véget ér, és sokakat ért meglepetésként, hogy nem így történt, hanem a negyedik évad egy cliffhangerrel zárult. Bár az alkotók már májusban azt nyilatkozták, hogy készülőben az ötödik évad, a Netflix hivatalosan csak tavaly július végén jelentette be a folytatást, és augusztusban már el is kezdték forgatni az epizódokat. A sorozat forgatása decemberben átmenetileg befejeződött, és állítólag már nagyon közel van a befejezés, de egy keveset még januárban is kell ehhez forgatniuk. A tízrészesnek ígért ötödik évad (két résszel lesz hosszabb az előzőnél) egyben az utolsó is lesz, siker ide vagy oda, a Netflix itt akarja abbahagyni a városokról elnevezett rablók történetét.
Az alkotók természetesen a sztorit hét lakat alatt tartják, de annyit azért elmondtak, hogy totális háború várható, minden eddigi évadnál több feszültséggel és akciójelenettel. A stáb Spanyolország mellett Portugáliában és Dániában forgatott, és gyakorlatilag az összes fontosabb szereplő visszatér – még azok is, akik meghaltak, bár ők valószínűleg csak flashbackek formájában. A rajongók arra tippelnek, hogy Alicia Sierra karakterének átállásával folytatódhat A nagy pénzrablás, de ezt az elméletet az alkotók részéről mostanáig még nem erősítették meg. És hogy mikor lesz a bemutató? Annyi biztos, hogy valamikor 2021-ben. Ha a forgatás valóban januárban fejeződik be, késő tavasznál korábban biztosan nem találkozhatunk vele, de ennél is valószínűbb egy őszi premieridőpont. És mi lesz azután? Talán nem kell kétségbe esnünk: Álex Pina showrunner elmondása szerint a nézők annyira megszerették a karaktereket, hogy szinte bármelyikükkel elképzelhető később egy spin off széria, a saját, önálló kalandjaival. Erre persze ne vegyünk mérget, de ha az ötödik évad is sikeres lesz, a Netflixnél könnyen rábólinthatnak a tervre.
További izgalmas Netflix tartalmakról az nlc-n:
- Polgár Judit videón beszélgetett A vezércsel főszereplőjével
- Íme a Netflix titkos billentyűkombinációi
- A Netflixen lesz látható Schwarzenegger első sorozata