nlc.hu
Sztárok

Keleti Andrea és az édesanyja nagyon hasonlítanak

Keleti Andrea és az édesanyja közös fotóit elnézve egyre jobban hasonlítanak

Nagyszerűen érzi magát Keleti Andrea, aki a mozgás iránti szeretetét az édesanyjától örökölte. De nem csak azt.

Keleti Andrea néhány évtizede szöges ellentéte volt mai nyugodt és kiegyensúlyozott személyiségének. Gyakorlatilag az érettségi után, tizennyolc évesen elköltözött a családi házból, és akkor még úgy gondolta, hogy nem hasonlít az édesanyjára. Azóta rájött, hogy ebben tévedett. 

Keleti Andrea újult erőre kapott a fogyókúra után

Keleti Andrea újult erőre kapott a fogyókúra után (Fotó: Lung András)

Mostanra azonban belátja, rengeteg dologban hasonlít vidám és életigenlő édesanyjára. Tőle örökölte a mozgás szeretetét is. A táncművész tavaly tavaszra egy kutatási anyag segítségével nyolc kilót fogyott, és bomba formába került. Kitartását nem mástól, mint édesanyjától örökölte, aki 70 felett is beáll az első sorba Andrea táncóráin, sőt sokszor testvéreknek is gondolják őket.

„Ahogy sokan mások, minden év elején én is eltervezem, hogy mit szeretnék elérni a közeljövőben, ha úgy tetszik, fogadalmat teszek. Így volt ez tavaly is. Az biztos, hogy az ötvenedik szülinapomkor kissé eleresztettem magam, de egy éve, az ötvenegyediken csodás képek készültem rólam – nagyon büszke is vagyok az eredményre. Akkor nagyon tudatosan változtattam az életemen, és megismertem egy, a palesztin népgyógyászatban régóta használt receptúrát, aminek köszönhetően szenvedés nélkül adtam le a 2 ruhaméretnyi felesleget. Idén azonban kicsit más minden, így a fogadalmak is máshogy hatnak. Nem szeretnék hangzatos ígéreteket tenni, minden tekintetben szeretném megtartani azt, amit elértem. A családom, az egészségem, a tánciskolát és a formám. Ebben is, mint oly sok mindenben, anyukám a példaképem. Ő is olyan »fitti lady«, mint én. Ha valami sérelem éri, nem sajnáltatja magát, megrázza és megy tovább. Ebben is hasonlítok rá. Nyáron több rendezvényen tartottam táncos fitness órákat, anyu mindegyiken ott állt az első sorban, pedig már 70 fölött van. Igazán példamutató számomra ez a hozzáállás, hogy nem engedi el magát, sőt a mozgás abszolút fiatalon tartja!” – magyarázta Andi, aki külső tulajdonságaiban is hasonlít édesanyjára.

„18 éves korom óta vörös a hajam, anyukámé is pont ilyen színű! Mindig azt szoktam mondani, hogy genetikailag örököltem ezt a hajfestéket – meséli nevetve, majd hozzáteszi: – Mind a ketten »fiús« típusú nők vagyunk, de mindketten szeretjük a vörösséget, ettől leszünk mégis csajosak!” – mondja Andrea, aki bensőséges kapcsolatot ápol édesanyjával.

Keleti Andrea és az édesanyja akkor és most:

Keleti Andrea és az édesanyja, Ibolya
Megnézem
Összes kép (3)

„Sűrűn találkozunk, egyrészt mert anya jár a táncóráimra, másrészt szerencsére nem lakunk messze egymástól, így gyakran átjön hozzánk, és sok mindenben kikérem a véleményét is. Persze ez nem volt mindig így, kamaszkoromban gyakran ellentmondtam neki, aztán 18 évesen el is költöztem otthonról, ami jót tett a kapcsolatunknak. Erre másképp emlékszünk, szerinte egy fiú miatt, én a céljaimmal magyaráztam a hirtelen jött döntést, de máig nem bántam meg. Azt vallom, jobb korán saját talpra állni. Aztán az ember felnőtt fejjel természetesen rájön, hogy a kedves mama nem azért mondott dolgokat, hogy nekünk bosszúságot okozzon, hanem egyszerűen tapasztaltabb volt. Mostanra már az én lányom is kinőtte a kamaszkort, de 20 éves korára már teljesen máshogy látja a dolgokat, igazi felnőtt lett és szerencsére a lázadó énemet nem örökölte” – tette hozzá láthatóan élete egyik legjobb formájában lévő, korát meghazudtoló táncművész.

Keleti Andrea és az édesanyja 2020

Keleti Andrea és az édesanyja

Sztárok, akik nekünk meséltek: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top