nlc.hu
Sztárok

Börcsök Enikőre emlékezünk: portré

Küzdött, harcolt és játszott: Börcsök Enikőre emlékezünk

Hiába kapott a sorstól olykor fájdalmasan nehéz feladatokat, mindig pozitívan állt az élethez. Börcsök Enikőre emlékezünk.

„Mindenki tehetségének nagyon tudok örülni. Akkor úgy érzem: »na igen, ezért érdemes élni«! Talán a sportolók teljesítményére gondolok úgy, mint amit nem biztos, hogy utánuk tudnék csinálni. Ők a fizikai gyötrelmeket is úgy viselik, ahogy senki más” – mondta mások kitartásáról  egy 2012-es interjújában a Jászai Mari-díjas színésznő, aki január 28-án, éppen az 53. születésnapján, túl fiatalon hunyt el. 

Saját talentuma pedig másokat nyűgözött le, színésznőnek született, ez nem vitás. Azzal sem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a hazai színjátszás egyik legmeghatározóbb alakjává nőtte ki magát a mezőtúri lány.

A szülei támogatták elhatározásában, tizennégy évesen a szentesi Horváth Mihály drámatagozatos gimnáziumba került, de végül Székesfehérváron érettségizett.

Börcsök Enikő portré

Börcsök Enikő, Mária és Király Dániel a fiatalember szerepében Nádas Péter és Vidovszky László Találkozás című tragédiája próbáján a Pesti Színházban 2015. október 21-én (Fotó: MTI / Kallos Bea)

Karrierjének kezdete talán onnan datálható, amikor felvételt nyert – a második próbálkozás után –  a Színművészetire, Marton László osztályába.

Az utolsó főiskolai vizsgáján nem vehetett részt, mert akkor derült ki autoimmun betegsége, amely aztán végigkísérte egész életében.

 

A diploma után Babarczy László Kaposvárra szerződtette, aki sokat segített neki a gyógyulásában.

A népszerűséget a Melodráma (1991) című film hozta el számára. Majd ezt követően először a kaposvári Csiky Gergely Színház, pár évvel később pedig  a Vígszínház hűséges tagja és vezető színésznője lett.

A közönség itt láthatta többek között a Macskajáték Egérkéjeként, a Mágnás Miska Marcsájának szerepében, vagy a Dobardanban, a Faustban, a Sógornőkben, ő játszotta az Iglic címszerepét, a Tóték Tóthnéját, vagy a Lóvátett lovagok Francia királylányát. 

Budapest, 2017. szeptember 29.Börcsök Enikõ Gertrud szerepében William Shakespeare Hamlet című drámájának próbáján a Vígszínházban 2017. szeptember 28-án. MTI Fotó: Mohai Balázs

Budapest, 2017. szeptember 29. Börcsök Enikő Gertrud szerepében William Shakespeare Hamlet című drámájának próbáján a Vígszínházban 2017. szeptember 28-án (Fotó: MTI / Mohai Balázs)

„Legendás alakítások sora fűződik nevéhez, melyekben megmutatta drámai erejét, páratlan humorát, olthatatlan élet- és játékszeretetét. Igazi társulati és közösségi ember volt, rendkívüli személyisége, melegszívűsége, segítőkészsége, nyitottsága, csillapíthatatlan energiája és tenni akarása pótolhatatlan űrt hagy maga után.”

Olyan nevekkel debütált, mint Tolnay Klári és Tábori Nóra. Ebben a videóban pedig azt mesélte el, hogy zöldfülűként annyira bálványozta Tolnay Klárit, hogy eleinte nem tudott vele rendesen próbálni, mert folyton elsírta magát. Mivel a szülei is rajongtak a színésznőért, az édesanyjának ajándékozta a premier után Tolnaytól emlékbe kapott gyűrűt. 

Édesanyját és édesapját szerette és tisztelte, hogy mennyire, azt a korábban említett nlc interjúja igazolja. Abban azt mondta, hogy a legértékesebb tulajdona nem más, mint egy fénykép a szüleiről.

„Nagyon régi, nem sokkal azelőtt készült, hogy édesapám meghalt. Mindig elöl van a lakásban, ahol látom. Éppen megölelik egymást”

– mondta a színésznő, aki az egy másik, korábbi interjújában arról is mesélt, hogy a legkedvesebb szerepeinek a a „Zsótér összest” tartja számon. Több mint negyven filmje közül  pedig a Szabó Istvánnal, Gothár Péterrel, Szász Jánossal közös munkáit említette.

És ha már a filmeknél tartunk, biztos te is emlékszel az alakítására az Üvegtigrisben, Az ajtóban, A nagy füzetben, az Isteni műszakban, vagy a Viharsarokban, szinkronszínészként pedig ő adta a hangját Melissa McCarthy színésznőnek.

A sokoldalú tehetségéért számos díjjal jutalmazta a szakma:

  • 1998-ban Jászai Mari-díjat kapott.
  • A Paszport című filmben nyújtott alakításáért 2001-ben a 32. Magyar Filmszemle Legjobb Női Alakítás díját kapta meg.
  • 2009-ben pedig megkapta a Színikritikusok Díját az Augusztus Oklahomában című darabban nyújtott játékáért.
  • 2015-ben lett tagja a Halhatatlanok Társulatának.

A színházi és színészi szerepei mellett részt vett a MASZK Országos Színészegyesület elnökségének munkájában, és dolgozott a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanáraként is Ács János és Gálffi László mellett tanársegédként. 2014 óta Zsótér Sándorral közösen osztályvezető tanár volt, színészmesterséget tanított.

A magánéletében sokat kellett küzdenie, túl sokat…

Míg a szakmai életben szinte a kezdetektől fogva szárnyalt, és a szakma egyöntetűen állította, ő az egyik legtehetségesebb magyar színésznő, addig a magánéletében számos akadállyal és fájdalommal kellett megküzdenie. Az egyik legnagyobb megmagyarázhatatlan trauma az életében az volt, amikor az édesanyját lomtalanításkor eltalálta egy katonai jelzőrakéta, és meghalt. Az elkövetőt sosem találták meg.

Börcsök Enikő

A felvétel 2015. november 4-én Budapesten, a Jászai Mari téren készült Börcsök Enikőről (Fotó: MTI / Czimbal Gyula)

A betegsége szintén sokat elvett tőle, például az anyaság lehetőségét, pedig nagyon vágyott rá.

Saját bevallása szerint sokáig bántotta, hogy nem szülhet saját gyermeket, ám szerencsére úgy alakult, hogy rengeteg gyerek vette körül, volt hová tenni azt az energiát, amit egyébként a saját gyerekére fordított volna.

Becsvölgyén a párjával nyaranta táboroztattak gyerekeket, előadásokat hoztak létre velük közösen. A faluban, az egyetemen, a Transzplantációs Alapítványon keresztül több mint száz gyerek sorsáért volt felelős.

A betegsége miatt kétszer is átesett veseátültetésen, újraélesztésen  Azonban mindennek ellenére optimistán állt az élethez. Egy tavalyi riportjában így fogalmazott:

„Pozitívan tekintek előre, hiszen már annyi mindent túléltem! A sors megjutalmazott azzal, hogy meggyógyultam. Kötelességem, hogy megpróbáljak segíteni a nálam elesettebbeken. Az én betegségem semmi ahhoz képest, amilyen beteg gyerekekkel, nehéz sorsú emberekkel találkozom”

Két vesetranszplantációja okán nagykövete lett a Nemzeti Veseprogramnak, és kurátora a szervátültetett gyerekek rehabilitációját segítő Transzplantációs Alapítványnak. Festőművész párja, Tóth József is segítette az alapítvány munkáját.

A Jászai Mari-díjas művésznő sosem titkolta betegségét, beszélt a transzplantációjáról és arról is, hogy tavaly augusztusban bizonytalan időre újabb kezelésekre szorult, ezért még a vígszínházi szerepeit is át kellett adnia.

Akkor, tavaly nyáron még azt remélte, hogy novemberben már visszamehet játszani, addigra véget érnek a kezelések, és a színházak is nyitva lesznek a járvány alatt.

„A koronavírus miatt így is komplikáltabb a helyzet, de én nagyon bizakodóan tekintek a jövőbe” – mondta akkor a Borsnak.

A Vígszínház közlése szerint a színművészt hosszú, súlyos betegség után születésnapja hajnalán érte a halál. A színésznő óriási harcos volt, éveken át küzdött súlyos vesebetegségével, és az utolsó pillanatig bizakodó volt.

Fotó: MTI

Még több kiváló magyar színészről itt olvashatsz:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top