A Blikknek adott interjút Jakupcsek Gabriella. A műsorvezető többek közt arról is beszélt, hogy évekig azt sem tudta, hogy hány éves. „Emlékszem, volt arra példa, hogy épp munkába menet – mert az utóbbi húsz évben születésnapjaim többségén dolgoztam –, a taxiban ülve a telefonon kellett kiszámolnom, hogy éppen hányadik lesz, és persze jól meg is lepődtem, hogy atyaég, már ennyi? De anyukám, aki 86 éves és abszolút fitt, ugyanígy áll hozzá, hogy nem számoljuk. Nincs jelentősége.” Jakupcsek a munkájáról is beszélt, hogy egész életében időszakokra szerződött, hogy januártól nyár elejéig, majd szeptembertől decemberig tart a televíziózás. Megemlíti, hogy ebben a szezonban is forgatják az ATV-n a Jakupcsek Pluszt, és hogy idén belefog új könyvébe is, amihez ugyan két éve gyűjti az anyagot, de a koronavírus-járvány miatt sok mindent át kell írni benne. „Elképesztő fordulatot vett az élet, ezt bele kell illesztenem a könyvembe is” – jegyzi meg.
Fotó: Neményi Márton
A műsorvezető beszél még arról is, hogy egészségesen él, szűrővizsgálatokra jár, és még a forgatási napokon is figyel, hogy rendszeresen és rendesen egyen. „Az is nagyon fontos, hogy meglegyen a napi hét-nyolc óra alvásom, de természetesen a mozgás is, ahogy letesszük a telefont, megyek is a szokásos körömre” – jegyzi meg, és hozzáteszi, hogy szokott például futni, de csak akkor, ha épp nehéz időszakot él. „Onnan lehet tudni rólam, hogy valami nem stimmel, és tele vagyok feszültséggel, hogy futok. Most azonban nem ez van, hanem kondicionális edzésre megyek.”
Jakupcsek a hazai járványhelyzettel kapcsolatban optimista, szerinte hamarosan jön a lazítás. „Már belefáradtunk az életünket korlátozó helyzetbe, és ha megjön a jó idő, ez tarthatatlan lesz. Egyszerűen kell egy nagy levegőt venni, mert ez létkérdés. Az azonban sajnos tény, hogy a vírussal együtt kell majd élnünk.” Elmondja, hogy őt havonta tesztelték, de a férjét és a fiát a munkájuk miatt kétnaponta. „Mi nagyon szűrve vagyunk, ami talán néha túlzás is” – jegyzi meg.
Jakupcsek felidézi a tavaszi karantént is. „Kis híján belebetegedtem – mondja. – Már bevásároltam, megfőztem, elpakoltam, bepakoltam, átpakoltam és még mindig csak dél volt. Hetekig vergődtem. Aztán kényszeresen elkezdtem valamit csinálni, például elkezdtem angolul tanulni. Nem is beszélve arról, hogy mennyire fájdalmas volt először nyolc hétig nem látni az unokámat, majd egy gyümölcsösben öt méter távolságban találkozni. Vagy a mamámmal csak a gang két oldalán beszélgetni. Ha valami elgondolkodtatott a korommal kapcsolatban, akkor ez a helyzet, hogy egyszerűen nem eshet ki két év az emberek életéből.”
