nlc.hu
Sztárok

Erdei Zsolt ódzkodik a házasságtól

Erdei Zsolt: „Voltak köztünk ajtócsapkodások és viták Rékával”

Erdei Zsolt párja esküvőt szeretne, az egykori sportoló azonban egyelőre hallani sem akar a házasságról.

Erdei Zsolt és Réka már hét éve élnek együtt, két gyerekük is született, és bár sokszor szóba került már a házasság, egyelőre nem mondták ki a boldogító igent. Az egykori sportoló ugyanis ódzkodik a nősüléstől, hiszen már van rossz tapasztalata. A párja, Réka azonban szeretné, ha a férjének mondhatná Zsoltot.

„Réka gyakran felhozza a témát, nagyon szeretné már, hogy elvegyem, az életünk is könnyebb lenne. Én viszont ódzkodom a házasságtól, hiszen túl vagyok már egy váláson, ami után az ember sokkal nehezebben szánja rá magát az újabb nősülésre. Úgy érzem, még nem jött el a megfelelő pillanat. Most az új munkámra szeretnék koncentrálni, és ez az időszak sem megfelelő egy esküvőre. Így is úgy élünk, mint a házasok, de persze megértem, hogy Réka szeretné, ha hivatalosan is összetartoznánk, minden nő erre vágyik”

– részletezte az ACNews-nak Erdei Zsolt, aki arról is beszélt, hogy összehozta a családot a karantén. „Sosem tagadtam, hogy voltak köztünk is ajtócsapkodások és viták Rékával. Sajnos a gyerekek, a munka és az egyéb teendők mellett nem jutott elég időnk egymásra. Én örültem, ha egy hosszú nap végén pihenni tudtam, a párom viszont vágyott arra, hogy olykor elmenjünk kettesben valahová vagy csak legyen időnk egymásra. A karantén azonban jó hatással volt ránk, a korlátozások miatt én is sok időt töltöttem otthon. Többet beszélgetünk, romantikázunk, mondhatni visszataláltunk egymáshoz. Most minden jó közöttünk, harmóniában élünk” – mondta.

erdei zsolt és réka

Erdei Zsolt és Réka (Fotó: Smagpictures)

Kapcsolati válság a sztárvilágban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top