nlc.hu
Sztárok

Tomán Szabina és Árpa Attila válása

Árpa Attila őszintén beszélt Tomán Szabinával való, 5 évvel ezelőtti válásáról

Árpa Atiila Szabó Győzőnek mesélt kendőzetlenül válásának okáról.

Őszintén beszélt a Tomán Szabinától való, öt évvel ezelőtti válásáról a Keresztanyu sorozatban feltűnő Árpa Attila, aki azt is elárulta, hogy volt feleségével azon is elgondolkodtak, hogy együtt maradnak, miután kihűlt a kapcsolatuk – írja a Blikk.

Árpa Attila válásáról beszélt

Fotó: smagpix/Nagy Zoltán

„Megváltoztunk már egy idő után, hiszen tizenkét évről beszélünk. Egyszer csak azt vettük észre, hogy már nincs igazán mit mondanunk egymásnak. Kiszerettünk egymásból, igazából csak ennyi történt… Aztán eldöntöttük mind a ketten, hogy nem, nekünk még van dolgunk az életben másokkal esetleg. Nem az történt, hogy valaki valakit megcsalt, de nem véletlen, hogy a válásunk több mint három évig tartott. Nem azért, mert bonyolult volt, hanem mert nem siettünk sehova” – mondta Árpa Attila, aki hozzátette, örül volt neje sikereinek, és a mai napig jó kapcsolatot ápolnak.

Sztárok az nlc-n: 

(Nyitókép: smagpix/Nagy Zoltán)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top