nlc.hu
Sztárok

Polgár Tünde súlyos szemproblémája

Polgár Tünde: „A bal szememmel igazából semmit nem látok” – megtanult együtt élni a problémájával a luxusfeleség

Polgár Árpád felesége szemüveg nélkül még az ágyból sem igazán tud felkelni.

Súlyos látási problémájáról beszélt Polgár Tünde a BEST magazinnak adott interjúban. Mint mondja, óvodáskora óta nem lát jól; úgy próbálták kezelni, hogy a jobb szemét leragasztották, hogy a bal erőlködjön, de ez a módszer csak  rontott a helyzeten.

Polgár Tünde

Polgár Tünde kisgyerekkora óta küzd a szemproblémájával (Fotó: Sajtószoba)

„A bal szememen tompalátás alakult ki, ami azt jelenti, hogy nem találja a fókuszt, emiatt a jobb gyakorlatilag egyedül erőlködik. Ma már a két szemem között majdnem 11 dioptria az eltérés, a jobb -8.25-ös, a másik +2.5-es. Kontaktlencse vagy szemüveg nélkül simán nekimegyek az ajtófélfának” – árulta el a házaséletét szerepjátékkal feldobó luxusfeleség, akinek – ahogy felkel – máris fel kell tennie a szemüveget. „Máig nem sikerült megszeretnem, ezért inkább kontaktlencsét használok. De csak a jobb szememen. (…) A bal szemem olyannyira eltunyult, hogy azzal igazából semmit nem látok.

Bevallotta, megtanult együtt élni a problémájával, mivel a tudomány jelen állása szerint nem műthető a tompalátás. „Fogalmam sincs, milyen tökéletesen látni, és a térlátásom sem az igazi, de alkalmazkodtam a körülményekhez” – mondta el a kastélyvásárlást tervező Polgár Tünde.

Bővebben a legfrissebb BEST magazinban!

Best magazin

Olvass még Polgár Tündéről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése