nlc.hu
Sztárok

Kulcsár Edináék esküvője

Kulcsár Edina menyasszonyi ruhában árulta el, hogy megint lefújták a lagzit

Kulcsár Edina és Csuti lagzija ismét csúszik egy évet.

Kulcsár Edina és Szabó András Csuti a szépségkirálynő első terhessége alatt házasodtak össze, ám akkor elmondták, szeretnének majd nagyobb körben ünnepelni, ha eljön az ideje. A modell aztán ismét teherbe esett, így ismét halasztani kellett a lagzit, de úgy tervezték, idén sor kerül rá. Nos, érthető okokból idén sem rendezik meg, de majd talán jövőre – ez az Instagram-oldalára posztolt fotóból derül ki, amit a 24.hu szúrt ki. 

„Úgy volt, hogy idén megtartjuk a nagyszabású esküvőnket, de úgy érezzük, hogy ennek még mindig nincs itt az ideje. Egy fotó keresése közben, rábukkantam egy olyan mappámra, amibe esküvői fotókat tettem, hiszen rengetegszer volt szerencsém, különböző menyasszonyi ruhákba bújni. Igazából, egy picit örülök is, hogy nem idén lesz a lagzi, mert ismét annyi szép ruhát láttam, csak az én kis saját gyűjteményemben, hogy fogalmam sem lenne, hogy milyen stílusban is gondolkozzak” – írta a fotóhoz Kulcsár Edina.

kulcsár edina és csuti

Kulcsár Edina és Csuti (Fotó: Yotutube)

Sztárok, akik várandósan mondták ki a boldogító igent: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top