nlc.hu
Sztárok

Rákóczi Feri Balázsékról

Rákóczi Feri Balázsékról: „Mi nem vagyunk barátok”

Rákóczi Feri a Sebestyén Balázzsal és Vadon Janival való kapcsolatáról beszélt.

Rákóczi Feri volt a Trió! podcast vendége, aki többek között a kezdetekről, a médiában szerzett tapasztalatairól, az elmúlt egy évről, a vendéglátósok helyzetéről, és a Balázsékkal való kapcsolatáról is részletesen beszélt. Korábban már utaltak rá, hogy bár hihetetlen közöttük az összhang, a munkán kívül egyáltalán nem járnak össze, nem barátkoznak – Feri szerint éppen ezért változatos a műsoruk.

rákóczi feri

Rákóczi Feri (Fotó: Trió! Youtube)

„Mi nem vagyunk barátok, viszont sokkal jobbak vagyunk, mint ti – kezdte viccesen Rákóczi Feri, majd komolyra fordította a szót. – Együtt vagyunk 13 éve, ezalatt gyakorlatilag háromszor találkoztunk, ami nem volt hivatalos esemény. Egyszer nálam Velencén, meg többször stábvacsin, amiket mi szerveztünk. De ha megyünk kitelepülni, akkor sem vagyunk mindig együtt, pedig egy szállodában alszunk. (…) Azt szoktuk mondani, hogy azért nem járunk össze, mert három teljesen különböző arc vagyunk. Nem is szeretnénk sok időt együtt tölteni, mert akkor bemész reggelente a stúdióba, és mindenki ugyanazokat az élményeket tudná elmondani” – mesélte Rákóczi Feri a Trió! podcastben Henry Kettnernek, Török Ábelnek és Abosi Barninak. 

A teljes beszélgetést itt meghallgathatod:

Legfrissebb sztárhíreink: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top