nlc.hu
Sztárok

Berki Krisztián büntetőfékezési ügye a bíróságon

Bíróság elé állt Berki Krisztián: 2 és fél év letöltendő szabadságvesztést indítványozhat az ügyészség

Két és fél év szabadságvesztést kértek Berki Krisztiánra a büntetőfékezési ügye miatt.

Kétszeri halasztás után ma bíróság elé állt Berki Krisztián, akit egy 2018-as büntetőfékezési ügyben közúti veszélyeztetéssel vádolnak – írja az Index. A mai tárgyaláson végre Berki is megjelent, de ezúttal sem járult hozzá, hogy fotó készüljön róla a tárgyalóteremben. Ha elismeri bűnösségét, 2 és fél év letöltendő szabadságvesztést indítványoz az ügyészség, és három évre eltiltanák a vezetéstől, illetve a közügyektől.

Berki a bírónak elmondta, hogy nem tartja magát bűnösnek. Így megtartják a tárgyalást, és később bizonyítási eljárással folytatódik az ügy. A pénteki tárgyalásra egyébként több tanút, köztük Berki feleségét is beidézték, de ő nem jelent meg. Közben kiderült, hogy a baleset sértettje polgári jogi igényt benyújtott.

A vádirat szerint Berki Krisztián 2018. március 17-én a Pünkösdfürdő utcában autózott. Előtte haladt egy busz, ami a megállóhoz érve lelassított, de le- és felszálló utas hiányában nem állt ott meg. Ekkor Berki a záróvonal és az előzni tilos jelzés ellenére meg akarta előzni a buszt, ez azonban nem sikerült neki, vissza kellett sorolnia. Végül feldühödve, a megengedett sebesség túllépésével megelőzte a buszt, majd elé visszatérve intenzív fékezésbe kezdett, végül a busz előtt megállt. A busz vezetője a vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést, csak a szerencsének köszönhető, hogy személyi sérülés nem történt.

Berki Krisztián

Bíróság elé állt Berki Krisztián (Fotó: Facebook/Berki Krisztián)

Berki Krisztián az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése