nlc.hu
Sztárok

Lukács Sándor az életének legmeghatóbb pillanatáról mesélt

Lukács Sándor két előadás között tudta meg, hogy megszületett a fia

Jelmezben rohant a kórházba fia születésekor a Kossuth-díjas színész.

Közel 50 éve a Vígszínház társulatának tagja Lukács Sándor, aki számtalan megható és vicces helyzetet élt már meg az intézmény falain belül. Még ma is elérzékenyülve emlékszik arra, amikor fia megszületett és annak ellenére, hogy aznap két előadása volt, azonnal láthatta őt.

Lukács Sándor

Ruttkai Éva Ladájával robogott anno a kórházba Lukács Sándor – MTI Fotó: Czimbal Gyula

Az 1980-as évek elején játszottuk az ’Orfeusz alászáll’ című darabot. Vasárnap két előadás is volt, egy délután, egy pedig este. Épp lejöttem a színpadról a délutáni előadás után, amikor kérték, hogy hívjam fel a portát, üzenetem van. Kiderült, hogy fél órával azelőtt született meg a fiam. Hamar elterjedt az örömhír és Ruttkai Éva, – aki a partnerem volt a darabban – azt mondta, menjek be a kórházba. Én kételkedtem, hogy jó ötlet-e, hiszen a két előadás között nem sok idő volt, de ő biztatott. Neki akkor volt egy 1500-as Ladája, úgy ahogy voltunk, jelmezestől, sminkestől, berohant velem a kórházba. Az esti előadást már úgy vittem végig, hogy láttam a fiamat. Ez az egyik legmeghatóbb pillanat volt számomra” – idézte fel a Sláger Reggel műsorvezetőinek Lukács Sándor, aki immár nagypapa.

Még több friss sztárhír az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése