nlc.hu
Sztárok

Karsai Zita első gyereke, Lili korábban született a vártnál

Karsai Zita a kislányáról mesélt: „Már minden rendben van”

Remek formában van Karsai Zita, aki néhány hete szült. A kezdeti ijedtség is a múlté, most már Lili is teljesen jól van.

Május végén született Karsai Zita kislánya, Lili és a táncművész most az első hetekről mesélt a mai Reggeliben. 

„Lili tizenegy nappal korábban érkezett és besárgult. (…) Leginkább súlygyarapodásban számított volna ez a pár nap, de már minden rendben, azóta szépen felpuffadt, szép kövér lett” – mesélte Zita, akit megnyugtat, hogy a lánya szeret enni, hiszen Lili 2930 grammal született.

„Az egész napom abból áll, hogy eszik. Két óránként éhes és üvöltözős baba, én is ilyen voltam.”

Zita a nyaki-, és a lumbális gerincsérve miatt óvatosan emelgeti a gyerekét, ahogy mondja, a szülés előtt már fájdalmas volt nagy pocakkal mozogni, most viszont arra figyel, amikor Lilit cipeli, hogy a súly ne elől legyen. 

„El kellene kezdenem táncolni, az jót tesz, megnyújtja a gerincemet. (…) Ha már csak négyóránként kell etetnem, akkor lesz erre időm.”

Karsai Zita boldogan mesélt a kislányáról, Liliről

Karsai Zita boldogan mesélt a kislányáról, Liliről

Zitának nagy segítség a párja, Géza, aki végül a szülésnél is jelen volt, bár korábban aggódtak, hogy a járvány miatt beengedik-e a kórházba. 

„Géza és én is aggódó típusok vagyunk. Túlaggódok mindent, ha Lili náthás, akkor én már azt gondolom, hogy lázas is.Első gyerek, na!”

Karsai Zita a tőle megszokott lendülettel és mosolyogva mesélt a hétköznapokról:

Karsai Zita remekül néz ki, néhány héttel a szülés után

Karsai Zita remekül néz ki, néhány héttel a szülés után

Kismamák meséltek: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top