nlc.hu
Sztárok

Már unokázik Szigeti Ferenc

Nagy a boldogság Szigeti Ferencéknél, örömhírről számolt be a Karthago zenésze

Szigeti Ferenc most mindent próbál bepótolni, amit a gyerekeinél kihagyott.

Már fél éves Szigeti Ferenc első unokája Zétény, a 72 éves zenész pedig mindennél boldogabb, most, hogy végre nagypapa lehet – írja a Bors. Elárulta, csupán nemrég merte először felemelni unokáját, annyira félt, nehogy kárt tegyen benne véletlenül. 

Szigeti Ferenc

Szigeti Ferenc úgy érzi, kapott egy esélyt, hogy babázhasson (Fotó: MTI / Mohai Balázs)

Örül a nagypapaszerepnek a Karthago együttes alapítója, zeneszerzője és dalszövegírója, hiszen a saját gyerekei első éveiben nem lehetett százszázalékosan jelen. „Akkoriban rengeteg koncertünk volt. Néha eltűntünk 2-3 hónapos turnéra is a Karthagóval, és persze az sem volt ritka, hogy a koncert után hajnalban estem haza, majd másnap már indultunk is a következő állomásra. Így a gyerekeimnél teljesen kimaradt az eleje” – vallotta be a megszállottan kondizó Szigeti Ferenc, aki most mindent próbál bepótolni.

Még több sztárunoka az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top