nlc.hu
Sztárok

James Franco zaklatási ügye

2,2 millió dollárt kellett fizetnie James Franconak a zaklatási ügye miatt

James Franco belement, hogy 2,2 millió dollárt (652 millió forintot) fizessen annak a pernek a rendezéseként, amelyben helytelen szexuális viselkedéssel vádolták meg.

A színész-rendezőt Studio 4 néven indított színésziskolájának két hallgatója, Sarah Tither-Kaplan és Toni Gaal vádolta meg azzal, hogy “viselkedése szexuális töltetű volt női tanítványaival szemben”. 

james franco

james franco (AFP)

A két hallgató 2019 októberében nyújtotta be keresetét Los Angelesben. James Franco ügyvédje korábban a vádakat hamisnak és rágalmazásnak minősítette.

A felperesek azzal is megvádolták Francót, hogy kihasználta a helyzetét, és azzal kecsegtette a hallgatókat, hogy filmjeiben szerepet kaphatnak. A diákok azt állították, hogy csalás áldozatai lettek, mert fizettek a színésziskoláért, miközben szexuálisan tárgyiasították és megfélemlítették őket.

A peren kívüli megállapodás Franco és a két felperes között már februárban megszületett korábbi jelentések szerint, ám annak részleteit csak szerdán hozták nyilvánosságra.

Az egyezséget hamarosan benyújtják a bíróságra, és a bíró dönti majd el, hogy elfogadható-e. Ha a bíró elfogadja, Tither-Kaplan 670 500 dollárt kap (199 millió forintot), ebből 223 500 dollárt (66 millió forintot) az ügyvédi költségekre. Gaal pedig 223 500 dollárt (66 millió forintot) kap, ebből 74 500 dollárt (22 millió forintot) ügyvédi költségekre. A további 1,34 millió dollárt (397 millió forintot) az ügyben érintett többi diák között osztják meg, levonva belőle az ügyvédi költségeket.

Ha a megállapodást a bíróság elfogadja, a felek közleményt adnak ki, amelyben Franco továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat, ugyanakkor leszögezik, hogy “a felperesek fontos kérdéseket vetettek fel, és minden fél határozottan úgy véli, hogy most van itt az ideje, hogy a Hollywoodban dolgozó nőkkel szembeni rossz bánásmóddal foglalkozzunk”.

James Francót 2011-ben Oscar-díjra jelölték a Danny Boyle rendezte 127 óra című filmben nyújtott alakításáért.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top