nlc.hu
Sztárok

Szandi 45 évesen igazi bombázó

Szandi 45 éves lett, és olyan formában van, hogy leesik az állad!

A piros svájcisapkás tinilány sokunk kedvence volt a 90-es években, a Tinédzser l'amour dallama pedig még ma is a fülünkben van. Szandi július 7-én töltötte be a negyvenötöt, és úgy tippeljük, rájött arra, hogyan kell megállítani az időt.

Pintácsi Alexandra, vagyis Szandi túl a negyvenötön olyan formában van, hogy könnyedén letagadhatna jó pár évet.

A pályára és a szerelmére is korán rátalált

Szandinak sikerült az, ami keveseknek: tinikorában lett sztár, és a mai napig foglalkoztatott, keresett előadó. Habár az első popdala óta ugyan eltelt már több mint 30 év, az énekesnő pedig július 7-én töltötte be a 45. életévét, jobb formában van, mint valaha.

Szandi régen és most

Szandi 2002-ben és napjainkban
(Fotó: smagpictures.com)

Szandi első lemeze óta pontosan 32 év telt el, amivel máig ő a legfiatalabb platinalemezes előadó Magyarországon. Az EMeRTon-díjas énekesnő már gyerekkorától kezdve tudta, hogy a színpad az ő terepe: még 12 éves sem volt, amikor 400 jelentkező közül megnyerte a Mini Tini popénekes-pályázatot, majd 1988-ban szerepelt a Nyomorultak és a Bestiák című rockoperában a Szegedi Szabadtéri Játékokon.
Popzenei karrierjének bátor nővére, Viki adta meg a kezdőlöketet: egy 1988-as Old Boys koncerten kérte meg Fenyő Miklóst, hogy hallgassa meg a húgát, rá egy éve pedig már meg is jelent Szandi első albuma, a Kicsi lány. A lemezt alig néhány hét alatt 270 ezer példányban kapkodtak el a kiskamaszok, így Szandi lett a legfiatalabb magyar platinalemezes előadó. A következő lemeze, amire sokan emlékszünk, a Tinédzser l’amour, amit a Szerelmes szívek mozifilm is követett. A film is óriási siker lett – ez lett a legnézettebb mozifilm 1991-ben.

 

Biztosan emlékszel, hogy a fiatal lány védjegye a svájcisapka volt, amit – a városi legenda szerint – egy véletlennek köszönhet. Amikor találkozott Fenyővel, a folyóson álló szekrény tetejéről leesett egy svájcisapka, amit felpróbált, a zenész meglátta, tetszett neki, és innentől kezdve néhány évig rajta is maradt az énekesnőn. Fenyő Miklóssal 1993-ig dolgozott együtt, majd Bogdán Csabával, jelenlegi férjével folytatták a közös munkát, aki a producere és zeneszerzője lett Szandinak.

A férfi az Első Emelet együttes zeneszerző-gitárosa volt, akivel akkor ismerkedtek meg, amikor a turnéjához keresett zenészeket. Az akkor 16 éves Szandi és a 32 éves Bogdán között szerelem szövődött, amit a fiatal lány apja eleinte nem nézett jó szemmel. 20 évesen aztán az énekesnő a férfihoz költözött, majd 1999-ben összeházasodtak. 3 gyermekük született, Blanka, Domonkos és Csaba. A pár azóta is együtt van, immáron 26 éve.  Az énekesnő így emlékszik vissza a férjével való kapcsolatuk első éveire, akivel rendszeresen posztol közös képeket a közösségi oldalára:

„Emlékszem, amikor 18 éves koromban, miután már 2 éve voltunk együtt Csabival, pár napra elmentünk a barátainkkal síelni. Fantasztikusan éreztük magunkat, felhőtlen boldogságban teltek azok a napok! Faházban laktunk és minden este közösen főztünk és rengeteget nevettünk. Aztán hazafelé menet egyre feszültebb lettem, mert tudtam, hogy újra el kell válnunk egymástól, és megint csak Anyu segítségével tudunk majd találkozni, Apu meg ne tudja… Merthogy akkor is úgy tudta, a barátnőmmel voltam pár napig és reménykedett, talán vége is van már Csabival. Aztán az álmatlan, ágyban forgolódós éjszaka után úgy döntöttem, lépek. Reggel felhívtam Csabit és megbeszéltük: odaköltözöm hozzá. Visszahúztam a bőröndöm cipzárját és elhagytam a szülői házat. Senki sem tudott volna megállítani” – írta a közösségi oldalán Szandi, aki elárulta, ez volt élete egyik legjobb döntése.

Szandi velünk együtt érett nővé, majd vált anyává

Az énekesnőért nemcsak itthon, hanem Japánban is rajongtak és rajonganak, és a mai napig aktívan énekel, valamint fellép. A 2019-es Bolond nyár albuma aranylemez lett, az ezt megelőző 2014-es Szandi 25 album pedig kétszeres platinalemez.
Szandi energiája kifogyhatatlan, ehhez mérten soha nem „csak” popénekesként tevékenykedett: 1998-tól Frufru szerepét alakította a Hotel Menthol musicalben, a Dáridóban is gyakori vendég volt, és rengeteg szórakoztató produkcióban is kipróbálta magát. Szerepelt a Nagy duettben, majd 2013-ban egy ország döbbent meg, amikor a Sztárban sztár show műsorban a legkülönbözőbb sztárok bőrébe bújt, és zseniálisan alakította mindegyiket – olyannyira, hogy a műsor női győztese lett. Innentől kezdve szinte folyamatosan a képernyőn volt: feltűnt az Ének iskolája vetélkedőben mentorként, a Sztárban sztár újabb évadában, majd 2018-ban, amikor újra leesett az állunk a Csak show és más semmi TV2-es produkcióban nyújtott alakításai láttán.

Szandi szeret jótékonykodni is
Megnézem
Összes kép (8)

Szandi még csak 45 éves, de legidősebb lánya már 21, aki örökölte édesanyja alkatát, sportszeretetét és tehetségét. Gyakran sportolnak együtt, egyik kedvenc elfoglaltságuk a légtorna, és olyan tehetségesek, hogy a Magyar Nemzeti Cirkusz is felfigyelt rájuk: 2019-ben egy közös produkcióval együtt léptek fel a cirkuszban. Persze, a közös ének sem maradhat el:

2020-ban Fenyő Miklós is hallotta a lányt énekelni, és felkérte egy közös fellépésre is a Margitszigeti Szabadtéri Színház színpadán.

„Az ötlet onnan jött, hogy nemrég egy családi összejövetel során hallottam egy kislányt énekelni. Korábban, 32 évvel ezelőtt is hallottam egy kislányt, az anyukáját, aztán lett belőle, ami lett… tudjátok! Most meghívtam a kislányát, hogy a színpadon velem énekeljen. Amit én hallottam tőle, azt mindenkinek hallania kell” – írta közösségi oldalán Fenyő Miklós.

Szandi a gyerekeit tudatosságra neveli: ma már Blanka és Domonkos is dolgozik, és keresetükből félretett pénzük is van. Blanka épp a napokban mesélt arról az RTL Klub Reggeli című műsorában, hogy az USA-ba, San Fransiscóba költözik 1 évre, ahol bébiszitter lesz.

Szandi nemcsak profi előadó és remek anya, hanem a fotóit elnézve akár személyi edzőnek is elmehetne. Mindig is szuper formában volt , nincs ez másként 45 évesen sem – olyannyira, hogy konkrétan egy gramm súlyfelesleg sincs rajta, tónusos, szálkás alakjának titkát pedig a napokban meg is osztotta

Az énekesnő a sport szeretetére neveli a gyerekeit, és még a lánya párját is elhívja magával mozogni:

Tudj meg még többet a hazai sztárokról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top