nlc.hu
Sztárok

Pikali Gerda utoljára forgatott

Pikali Gerda utoljára forgatott, búcsúzik a Jóban Rosszbantól

Pikali Gerda az utolsó forgatási napról posztolt.

Az biztos, hogy idén véget ér egy korszak, hiszen pár hónappal ezelőtt kiderült, hogy 23 év után leveszik a képernyőről a Barátok közt sorozatot, pár héttel később pedig a konkurencia is bejelentette, hogy nem folytatódik a Jóban Rosszban. A szereplők mindkét széria esetében nagyon rosszul fogadták a hírt, de kénytelenek voltak felkészülni a sorozat nélküli életre. Pikali Gerda 2014 óta szerepelt a kórházsorozatban, tegnap pedig leforgatta az utolsó jeleneteit.

,,Vége. Köszönöm!”

– írta Pikali Gerda a Nagy Rebekával közös képéhez, aki a lányát alakítja a szériában. A színésznő és férje, Rékasi Károly gyakorlatilag egyszerre veszítették el a fő bevételi forrásukat, ám színházban ezek után is játszanak majd. Hogy mit terveznek a jövőre nézve, arról még egyikük sem nyilatkozott. 

Még több sztárhír: 

pikali gerda

Pikali Gerda (Fotó: Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top