nlc.hu
Sztárok

Házasodik a gazda: lassan egymásba szeret Gergő gazda és Bogi

Egyre jobban kötődik egymáshoz Gergő gazda és Bogi – úgy érzik, már szerelem is kezd kialakulni

Bogi már az édesapjának is bemutatta Gergő gazdát. Most derül csak ki, hogyan bírja a távolságot az újdonsült pár.

Gergő gazda és Bogi még hónapokkal azután is egy párt alkotnak, hogy a Házasodna a gazda című műsor véget ért. Mint mondják, dolgoznak a kapcsolatukon, és úgy érzik, közeleg a nap, amikor azt is kimondhatják: szerelmesek egymásba – írja a legfrissebb Story magazin.

Gergő gazda és Bogi

Gergő és Bogi szeretné, ha működne a kapcsolatuk – Fotó: Sajtóklub

A családom elfogadta a választásomat, és mindent, ami a műsor alatt történt” – mondja Gergő, akinek kedvese, Bogi már az édesapjának is bemutatta a gazdát. „Szerintem Gergő azért választott engem, mert látta, hogy beleillek abba a környezetbe, amiben ő él. Imádom a lovakat, a gyerekekkel is jól kijövök, és tudok segíteni neki a táboroztatásban. Szerencsére a családjával is megtaláltuk a közös hangot” – mesélte Bogi.

Mostanában sajnos ritkán látjuk egymást, van, hogy csak kéthetente, mert én itt vagyok Szlovákiában. (…) Ő Magyarországon táboroztat. Most derül majd ki igazán, mit hoz a kapcsolatunkban ez a távolság” – vallotta be Gergő gazda. Bogi is szeretné, ha tartósan működne a kapcsolatuk, ami hamarosan már szerelem. “Van közöttünk egy elég erős kötődés, ami még nem szerelem, de most már úgy érzem, hogy az is kezd kialakul” – árulta el.

Bővebben a legfrissebb Story magazinban!

Story - címlap

Olvass még a Házasodna a gazda című műsor szereplőiről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése