nlc.hu
Sztárok

A Segítség, felnőttem szereplői akkor és most

Segítség, felnőttem: Tom Hanks igazi sztár lett, de mi történt a film többi szereplőjével?

Több mint harminc éve annak, hogy bemutatták a vígjátékot arról, mi lesz ha egy kamaszból egyik napról a másikra felnőtt lesz. Tom Hanks mellett több remek színész is szerepelt a Segítség, felnőttem című filmben, de mindenkinek az életútja máshogy alakult az évek során.

Gyermekként azt gondolja az ember, hogy sokkal jobb lenne felnőttnek lenni, és azt kívánja, bár csak egyik pillanatról a másikra éveket öregedne. Ezen a sokak számára ismerős érzésről szól Segítség, felnőttem! című amerikai vígjáték, amit 1988-ban mutattak be, és ami nemcsak sokat hozott a konyhára a stúdiónak, de kapott két Oscar-jelölést is, illetve Tom Hanks hazavihette a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat (vígjáték vagy zenés film) Golden Globe-díjat. 

Tom Hanks, azaz Joshua “Josh” Baskin

A híres színész karrierjét a nyolcvanas években alapozta meg, és ugyan nem a Segítség, felnőttem! (eredeti címén Big) volt az első nagyobb szerepe,  de ez volt az első, amiért Oscar-díjra jelölték. Lehet, hogy nehéz elhinni olyan, mindenki által kedvelt és tisztelt világsztárról, mint Tom Hanks, de gyermekként nem volt túl népszerű, saját bevallása szerint  félénk és tisztelettudó volt, egy igazi kocka, aki soha nem került bajba. Félénksége viszont nem akadályozta meg abban, hogy középiskolás évei alatt belekóstoljon a színészetbe, ami annyira megtetszett neki, hogy az érettségi után úgy döntött, ezen az úton halad tovább.

És nagyon is komolyan vette a szakmát. “Sok színdarabot láttam. Nem vittem magammal randevúpartnert, csak elmentem egy színházba, vettem magamnak jegyet, leültem a helyemre, elolvastam a műsorfüzetet, és teljesen beleéltem magam a darabba” – mesélte egy interjúban. A felsőoktatásban töltött idő alatt kapott egy olyan ajánlatot, ami miatt elhanyagolta tanulmányait, ott is hagyta az iskolát, de az idő őt igazolta. Mint olyan sok fiatal színész, először ő is New Yorkban próbálkozott befutni, majd Los Angelesbe költözött, és mondhatnánk, hogy a többi már történelem. Tom Hanks az évek alatt bebizonyította azt is, hogy nemcsak vígjátékokban állja meg a helyét, hanem komoly, drámai filmekben is, mindkét Oscar-díját egy ilyen alakításért kapta, 1994-ben a Forrest Gumpért ítélték neki oda az aranyszobrot, egy évvel korábban pedig a Philadelphiáért. 

Ami a magánéletét illeti, kétszer volt nős, első felesége Samantha Lewes volt, a párnak két gyermeke született, Colin és Elizabeth, 1988-ban pedig Rita Wilsonnal kötötte össze az életét, és nekik is két közös gyermekük született, Chet és Truman Theodore. Tom Hanks  2019 decemberében feleségével felvette a  görög állampolgárságot, Rita Wilson ugyanis anyai ágon görög származású.

Tom Hanks a film forgatásának idején és 2019-ben. (Fotó: Profimedia és Steve Granitz/WireImage/Getty Images)

 Tom Hanks a film forgatásának idején és 2019-ben. (Fotó: Profimedia és Steve Granitz/WireImage/Getty Images)

Elizabeth Perkins, azaz Susan Lawrence

Szintén görög származású a Big női főszereplője, Elizabeth Perkins, aki színházi színészként kezdte karrierjét, 1984-ben debütált a Broadwayn Neil Simon Brighton Beach Memoirs című darabjában, majd ezt követően számos társulatban játszott. Két évvel később megkapta első filmes szerepét, és az igazi áttörést a Segítség, felnőttem! jelentette számára. Nemrég egy interjúban mesélt arról, valószínűleg ma már máshogy nézne ki a történet, de akkor más idők jártak, utalva arra, hogy az általa játszott karakter, Susan Lawrence szeretne intim kapcsolatba kerülni Joshua Baskinnel, nem tudva persze, hogy a felnőtt férfi valójában tinédzser fiú.

A színésznő egyébként része volt a #metoo mozgalomnak, például ott volt, amikor 2017-ben Los Angelesben tüntetést szerveztek a Harvey Weinstein-féle zaklatási botrány kirobbanása után. “Büszke vagyok arra, hogy felemelem a szavam, amikor csak tudom, mert ha elég sokan tesznek így, akkor komoly változásokat lehet elérni. Nekem mint egy olyan nőnek, aki 35 éve van ebben a szakmában, nagyon fontos, hogy hallassam a hangom, ha igazságtalanságot tapasztalok.”

Tom Hankshez hasonlóan Elizabeth Perkins is folyamatosan dolgozik közös sikerük óta, de ő a filmezés mellett sokszor tűnik fel televíziós filmekben, illetve sorozatokban is. “Ugyan vannak színészek, akiknek számít, mekkora is a szerep, amit felkínálnak nekik, nekem ez nem fontos, ha érdekes a karakter – mint például Éles tárgyak Jackie O’Neillje – az sokkal többet nyom a latban, mint az, hogy fő- vagy mellékszereplő vagyok-e” – nyilatkozta 2021 tavaszán a Guardiennek

Elizabeth Perkins kétszer ment férjhez, házassága Terry Kinneyvel négy évig tartott, majd 2000-ben hozzáment az argentin származású operatőrhöz, Julio Macathoz. Két házassága között Maurice Phillippel élt együtt, ő lányának édesapja.

Elizabeth Perkins film forgatásának idején és 2019-ben. (Fotó: Profimedia és Slaven Vlasic/Getty Images)

Elizabeth Perkins film forgatásának idején és 2019-ben. (Fotó: Profimedia és Slaven Vlasic/Getty Images)

Jared Rushton, azaz Billy Francis Kopecki

Jared Rushton gyerekszínészként számos filmben szerepelt a ’80-as években, az első – mondhatni –  komolyabb szerepe az 1987-es A vasmacska kölykei című vígjátékban ő alakította a Kurt Russell által alakított apa egyik rosszcsont fiát. A következő évben a Big mellett egy thrillerben, A fehér ruhás hölgyben is játszott, majd 1989-ben a szintén nagysikerű Drágám, a kölykök összementek! című filmben is feltűnt. A kilencvenes évek óta már inkább televíziós szerepei, felkérései vannak, a színészet mellett pedig zenészként is ismert, a Withdrawal bandával fivérével, Ryannel játszott együtt, illetve később csatlakozott a Deal By Dusk zenekarhoz. 

Jared Rushton és Tom Hanks a Big egyik jelenetében. (Fotó: Profimedia)

Jared Rushton és Tom Hanks a Big egyik jelenetében. (Fotó: Profimedia)

Robert Loggia, azaz Mr. MacMillan

Az amerikai színész és rendező volt a szereplője a film egyik legemlékezetesebb jelenetének, vagyis amikor együtt ugrálnak Tom Hanksszel egy óriási digitális zongorán.

Robert Loggia eredetileg újságírónak készült, majd drámaszakos lett, a koreai háborúból visszatérve pedig Stella Adler színészstúdiójában tanult színművészetet. Nehéz lenne felsorolni, hogy az évek során mennyi mindenben szerepelt, sokak talán a Mancuso — FBI című krimisorozat kapcsán emlékeznek rá. “Mancuso figurájába saját tapasztalataimat ötvöztem. Magam is New Yorkban nevel­kedtem olasz bevándorló csa­ládban. Itt születtem, itt nőt­tem fel, vagyis megkíséreltem amerikai lenni és elfelejteni a szüleim hazáját.”  – idézi Loggiát a Pesti hírlap 1991-ben. 

Loggia és első felesége, Marjorie Sloan 1954-től 1981-ig élt házasságban, három gyermeke született. Egy évvel a válás után feleségül vette Audrey O’Brient, akivel 2015-ben bekövetkezett haláláig házasok maradtak. Az idős színésznél 2010-ben Alzheimer-kórt diagnosztizáltak, 85 éves korában, Los Angeles-i otthonában halt meg a betegség szövődményei miatt. Robert Loggia szinte az utolsó pillanatig dolgozott, és több olyan film is volt, aminek a bemutatóján sajnos már nem lehetett ott, ilyen volt A függetlenség napja című film folytatása is.

Robert Loggia Nick Mancusoként és 2013-ban. (Fotó: Alice Hall/NBCU Photo Bank/NBCUniversal/ Getty Images és David Livingston/Getty Images)

Robert Loggia Nick Mancusoként és 2013-ban. (Fotó: Alice Hall/NBCU Photo Bank/NBCUniversal/ Getty Images)

John Heard, azaz Paul Davenport

Megszámlálhatatlanul sok filmben, illetve televíziós műsorban szerepelt John Heard, aki Tom Hanks filmbéli ellenfelét alakította a Bigben. Igaz, nem lett akkora világsztár mint kollégája, pedig otthonosan mozgott mind a színpadon, mind a kamerák előtt. Heard édesanyjától örökölhette a színészet iránti affinitását, Helen ugyanis egy közösségi színházi előadásokban játszott, és akárcsak ő, egyik testvére, Cordis is a színészetet választotta. John Heard a hetvenes években kezdett el színészként dolgozni, és ugyan ígéretesen indult karrierje, 1979-ben például Obie-díjat nyert az Othelloban és Split című darabban nyújtott alakításáért, de 2008-ban már így nyilatkozott: “Talán többre is vihettem volna, de mellékvágányra futott a karrierem. De rendben van ez így, így alakultak a dolgok. Nem savanyú a szőlő, nem bántam meg semmit. Kivéve talán azt, hogy játszhattam volna nagyobb szerepeket is.” 

John Heard többször volt nős, de első és harmadik házassága sem tartott sokáig, 1979-ben feleségül vette Margot Kiddert, de hat nap után el is váltak, Lana Pritchardot 2010. május 24-én vette nőül, majd hét hónap után külön utakon folytatták tovább. Első gyermeke, John Matthew élettársától, Melissa Leótól született, második feleségével, Sharon Hearddel pedig két gyermeket neveltek, fiuk mindössze 22 éves volt, amikor elhunyt. John Heard magánéletében vannak sötét foltok, 1991-ben letartóztatták, miután állítólag megütötte legidősebb fiát, majd 1997-ben pedig bűnösnek találták birtokháborítás miatt. 

A színész 2017. július 21-én szívrohamban halt meg egy kaliforniai szállodában, ahol egy hátműtét után lábadozott.

John Heard 1991-ben és 2016-ban. (Fotó: Profmedia és Michael Boardman/Getty Images

John Heard 1991-ben és 2016-ban. (Fotó: Profmedia és Michael Boardman/Getty Images

Akkor és most, avagy mi lett velük:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top