nlc.hu
Sztárok

Kulka János-interjú

„Megváltozott minden és mindenki” – Kulka János idegennek érzi magát a stroke-ja után

Kulka János idegennek érzi magát a stroke után, rengeteg a nehézség és a szomorúság az életében, de nem adja fel.

Kulka János a 2016-os stroke-ja után először vállalt szöveges szerepet nagyjátékfilmben. A játszma című kémthrillerben egy olyan karaktert alakít, aki agyvérzést kap a sztori elején, és afáziával küzd: mindent megért, de nehezen tudja kifejezni magát. Köbli Norbert forgatókönyvíró Kulka János jelenlegi állapotára szabta a szerepet. A film kapcsán Kulka János először a Marie Claire-nek adott nagyinterjút.

A színművész sokat rágódik a sorsán, hogy miért vele történt mindez. Hálát nem érez, amiért túlélt egy súlyos agyérkatasztrófát, mert úgy gondolja, megérdemelte, amit kapott. Szerinte túl gőgös volt. Mostani állapotában pedig idegennek érzi saját magát, és emiatt szégyent érez.

Annyira, de annyira jó színész voltam. Most meg nézd meg, mi lett belőlem. Elfelejtem a szövegeket. A stroke előtt angolul, franciául és németül is tudtam. A stroke után magyarul is alig.

Persze az utóbbi öt évben rengeteget fejlődött az beszédkészsége, még ha ezt így nem is ismerte be. Ám az interjú közben ki tudta mondani, hogy sclerozis multiplex, elárulta, hogy egy ideje a ragokat is használja, tud olvasni, egy hónapja pedig óvatosan, de levezetett Olaszországba. És nem érzi magát egyedül, mert szerelmes, három éve tart a kapcsolata.

Eközben azért érez szomorúságot, mert a humorézéke nem a régi, fáradtnak és lustának érzi magát, a tornázást és a festést is abbahagyta, és zavarják azok a helyzetek, amikor összemosódnak a szavai, és nem értik meg. Azt mondja: „Megváltozott minden és mindenki.” De nem adja fel, két énje harcol egymással.

Küzdök. Dühös vagyok magamra. Reggel, amikor fel- kelek, még minden szuper. De ahogy múlik a nap, úgy romlik a kedvem. Délelőtt fél tizenegykor már depressziósan ülök a kanapén. Ma ébredés után eszembe jutott, hogy interjúzom veled. Az egyik énem azt mondta, hogy yes, a másik azt, hogy jaj, ne. Ilyenkor mantrázom magamban, hogy de, igenis akarod, János.

A teljes interjút elolvashatod a Marie Claire legfrissebb számában.

Marie Claire

(Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt)

Kulka János az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top