nlc.hu
Sztárok

Varga Viktor a Totemben

Varga Viktor: „A csapatjátékhoz totálisan el kell engedi az egót”

Sokaknak kellemes meglepetést okozott Varga Viktor szereplése, és a Totemben kedvelték meg a zenészt.

Ahogy a visszajelzésekből kiderült, Varga Viktor szereplése sokakat meglepett. Tudtuk, hogy  a zenész igazán csupa szív ember, aki a harmóniára törekszik, és most úgy tűnik, hogy a Totem kellett ahhoz, hogy jobban megismerjék őt a nézők. Stohl András szerint nem csak a látszat volt, hogy az énekes a csapat alfahímje, aki jó vezetőnek bizonyult, akire bátran lehetett hagyatkozni. Viktor viszont úgy látja, a csapategység éppen azért alakult ki, mert senki nem akart vezetni, hanem mindenkinek az erősségeire koncentráltak. Éppen ez volt a Farkasok előnye a Szarvasokkal szemben, ahol bár a játékok során tudtak csapatként működni, a konfliktusok egyre csak gyűltek és időről időre kirobbantak. 

Varga Viktor a Totemben

Varga Viktor a Totemben

„A csapatjátékhoz totálisan el kell engedni az egót, ez nálunk az elejétől így volt. Aztán Andris is elhagyta önmagát és a csapat része lett. Végigkísértem az ő változását és szeretem figyelni, ahogy az emberek átalakulnak.”

Totem játékosai:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése