nlc.hu
Sztárok

A háromgyerekes Alanis Morissette Budapesten

Háromgyermekes anyaként tér vissza Budapestre a 47 éves Alanis Morissette

Alanis Morissette kanadai énekesnő édesanyja magyar és az egyik fia is magyar nevet kapott. 13 év után tér vissza Budapestre.

„It’s like rain on your wedding day. It’s a free ride when you’ve already paid. It’s the good advice that you just didn’t take. And who would’ve thought, it figures” – énekelte teli torokból a téli tájban önmagával négyesben autózó Alanis Morissette Ironic című dalában. Hihetetlen, de immár 25 évvel ezelőtt. Az akkor 22 éves kanadai énekesnő számára ez a sláger hozta meg a világhírt. Pályafutását még a nyolcvanas évek végén kezdte és a nemzetközi áttörést jelentő Jagged Little Pill című lemez már a harmadik albuma volt. Kanadában tizenkétszeres platina minősítést ért el, de a világ számos más országában is ott volt a slágerlisták élmezőnyében. Az énekesnő, a lemez és a videoklip számos jelölést kapott a legrangosabb nemzetközi zenei díjátadókon, többek között 1996-ban 4 Grammy-díjat is nyert. Az énekesnő 18 hónapig turnézott a világ körül.

„Sokan voltak körülöttem önjelölt gyámként, időnként éppen azok, akik nem vigyáztak rám. Nem tudom, hogyan győzném meg a 19 éves Alanist arról, hogy olyan emberekkel vegye körül magát, akik nem használják ki. A helyzet az, hogy sokan nem is vették észre, hogy ezt teszik. Alig tudnék bárkit is hibáztatni, mert annyi kizsákmányoló ember volt körülöttem, aki nem vette észre magát” – beszélt karrierje kezdeteiről az Independentnek adott interjújában Morissette.

Negyedik lemezét Supposed Former Infatuation Junkie címmel 1998-ban adta ki, melyről a Thank U című dal vált leginkább ismertté. Ebben az időszakban még nagyobbat ment azonban az Uninvited című szerzeménye, mely a Nicolas Cage és Meg Ryan főszereplésével készült Angyalok városa című film egyik betétdala volt és amelyért szintén kapott két Grammy-díjat.

Alanis Morissette

2004-ben rövid hajjal (Fotó: Jon Kopaloff/FilmMagic)

Az énekesnő az elmúlt nő két évtizedben még további öt stúdióalbummal jelentkezett, a legutóbbi lemeze Such Pretty Forks in the Road címmel tavaly jelent meg. Bár az Ironic és az Uninvited sikereit azóta sem múlta felül, szerzeményei időről időre tisztességgel teljesítenek a nemzetközi slágerlistákon.

A dalszerzés és az éneklés mellett Morissette színjátszással is foglalkozik: látható volt néhány amerikai és kanadai kőszínházi produkcióban, de tévésorozatokban, illetve néhány mozifilmben, például Kevin Smith Dogma című alkotásában is.

Alanis Morissette és Mario Treadway

Az énekesnő és férje, Mario Treadway (Fotó: Frazer Harrison/AMA2011/Getty Images for AMA)

Az énekesnő 2002 és 2007 között Ryan Reynolds kanadai színésszel élt párkapcsolatban, akivel el is jegyezték egymást, házasságot azonban nem kötöttek. 2010-ben egy privát ceremónián feleségül ment Mario „Souleye” Treadwayhez, akitől három gyermeke született: 2010-ben Ever Imre, 2016-ban Onyx Solace, 2019-ben Winter Mercy. Az elsőszülött kisfiú második neve nem véletlenül magyar: az énekesnő édesanyja ugyanis magyar származású és az ikertestvére is az Imre nevet viseli.

„Úgy érzem, hogy a szívem egyre jobban kinyílt. Már a házasságom nagyon megnyitotta a szívem, az anyává válás pedig valósággal feltörte azt” –  fogalmazott a művész egy interjújában. Ugyanitt elárulta, rengeteg belső munkát végez, illetve folyamatosan olvas, ezek pedig mind-mind hozzájárulnak a fejlődéséhez.

Az énekesnő a pandémia miatt egyéves csúszással ugyan, de idén augusztusban világ körüli turnéra indult. Ennek keretében lép fel – a 2008-as szigetes koncertje óta először – újra hazánkban is, november 3-án a Papp László Budapest Sportarénában. 

„Nem akarom megijeszteni az embereket, amikor dalokat írok. Nem akarok olyan lemezt készíteni, ami túl sok ahhoz, hogy elviselhető legyen, ezért a mondanivalóm egy részét úgy szelídítem le, hogy ne legyen túl nehéz. Nem is akarom túlterhelni magamat sem. De az élő show-k nagyon spirituálisak számomra” – nyilatkozta a MonochromeEffect.com-nak. 

Alanis Morissette

Alanis Morissette egykor és napjainkban (Fotó: Getty Images)

„Úgy érzem magam, mintha az egyik lábam a gázpedálra, a másik a fékre született volna. Én vagyok a lány, aki le akar ugrani a szikláról, de előbb lerohan és meggyőződik arról, hogy elég mély-e a víz. Imádom a motorversenyzést, de minden elérhető biztonsági tréninget elvégeztem. Folyamatosan keresem az újdonságokat, a szenzációt, a vad oldalamnak erre van szüksége, különben úgy érzem, haldoklom. Közben egy reszkető, rémült, uszkár temperamentumával vagyok megáldva. Egy uszkár vagyok egy motorkerékpáron” – jellemezte magát az énekesnő.

Akkor és most

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top