nlc.hu
Sztárok

Sheree J. Wilson akkor és most

60 évesen másodszor is férjhez ment a Dallas Aprilje, Sheree J. Wilson

A Dallas Aprilje és a Walker, a texasi kopó Alex Cahillje ma is aktívan filmez.

Sheree J. Wilson 1958-ban született a Minnesota állambeli Rochesterben. A Colorado Boulder Egyetemen divatmenedzsmentből szerzett diplomát, majd ebben a szakmában helyezkedett el. Egy fotózáson azonban, ahol a háttérben dolgozott, az egyik fotós modellnek nézte. Ő mutatta be aztán egy ügynöknek, aki le is szerződtette egy New York-i modellügynökséghez. Wilson ezt követően tucatjával kapta a modellmunkákat, számos kozmetikai márka hirdetésében szerepelt és a legnevesebb divatmagazinoknak is pózolt.

Sheree J. Wilson

Sheree J. Wilson egykor és napjainkban (Fotók: Getty Images)

Három évvel később Los Angelesbe költözött abban a reményben, hogy ott színésznőként építhet karriert. 1984-től eljátszott néhány kisebb szerepet, jellemzően tévés produkciókban. 1986-ban aztán megkapta April Stevens szerepét a Dallasban, ami meghozta számára a világhírnevet. A sorozatban egészen az utolsó évadig, 1991-ig játszott: a történet szerint miután feleségül ment Bobby Ewinghoz, a nászútján lelőtték. A valóságban azért kellett elhagynia a produkciót, mert várandós volt első gyermekével. Első férjétől, Paul DeRobbiótól két fia született, Luke és Nicholas. 2004-ig voltak házasok.

Ken Kercheval, Steve Kanaly, Susan Howard, Charlene Tilton, Linda Gray, Larry Hagman, Mary Crosby, Patrick Duffy és Sheree J. Wilson

A Dallas sztárjai, Ken Kercheval, Steve Kanaly, Susan Howard, Charlene Tilton, Linda Gray, Larry Hagman, Mary Crosby, Patrick Duffy és Sheree J. Wilson 2006-ban (Fotó: Profimedia)

A színésznő 1993-tól egészen 2001-ig a Walker, a texasi kopó című sorozat Alex Cahilljeként volt látható, ez volt pályafutása során a másik igazán jelentős szerepe. A mai napig is aktívan dolgozik, legutóbb a 2019-ban bemutatott The Silent Natural című fimben láthatta a közönség, a legújabb filmjének premierje pedig jövőre várható. Mindemellett színpadi szerepeket is vállal: tavaly a Miss Daisy sofőrje színházi változatában játszott.

Vince Morella és Sheree J. Wilson (Fotó: Denise Truscello/WireImage)

Vince Morella és Sheree J. Wilson (Fotó: Denise Truscello/WireImage)

2018-ban másodszor is megházasodott, férje Vince Morella filmproducer. A színésznő nagyobbik fiából, Luke-ból profi harcművész lett, a kisebbik, Nicholas teljesen civil életet él. Unokái egyelőre még nem születtek.

Wilson életében fontos szerepet tölt be a jótékonyság, rendszeres támogatója és szószólója különféle karitatív szervezeteknek, így többek között a Nemzeti Szklerózis Multiplex Társaságnak és egy lovasterápiával foglalkozó nonprofit szervezetnek is. 

Így élnek ma a Dallas sztárjai

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése