nlc.hu
Sztárok

Sas József sírköve

Sas József özvegye: „Végül teljesült Jóska utolsó kívánsága”

Elkészült Sas József sírköve, kedvenc költője mellett nyugodhat. A legendás humorista büszke lenne végső nyughelyére.

Elkészült Sas József sírköve, amely méltó emléket állít a nagy nevettetőnek – írja a Blikk. A Sas kabaré atyja hosszú, méltósággal viselt betegség után idén januárban hunyt el, a temetés után pedig az özvegye, Zsuzsa azonnal intézni kezdte a sírkő készítését. A Kozma utcai izraelita temetőben álló végső nyughely az özvegy szerint olyan lett, hogy a férje igazán büszke lenne rá.

Itt nyugszik Sas József

A humorista 2017-ben (Forrás: Youtube)

„Gyönyörű lett Jóska sírköve. Méltó hozzá ez az elegáns, dupla méretű, monumentális alkotás. Bár lehet, hogy furcsa ilyet mondani, de szerintem nagyon igényes lett. Fontos volt számomra, hogy méltó legyen hozzá és az emlékéhez. Ez az egyik legnagyobb sírkő ott a környéken, és a közelben nincs is párja, olyan szép. Ahogy belépek, máris meglátom, ez tulajdonképpen az iránytű, hogy hová is kell mennem – nyilatkozta a lapnak, hozzátéve, hogy párja kívánsága volt, hogy Szép Ernő mellett nyugodhasson. – Végül teljesült az utolsó kívánsága, mert három méterre pihennek egymástól. Mondhatnám, ez a véletlen műve, de szerintem a karma játszott közbe!”

Zsuzsát, aki több mint negyven évig volt hű társa a humoristának, megviseli a magány, de lánya, Ági sokat segít neki. A kertészkedésben, virágok gondozásában megnyugvást talál.

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top