nlc.hu
Sztárok

Papp Gergőt nem szeretik a párja szülei

Papp Gergőről hallani sem akarnak fiatal párjának szülei

Papp Gergő nem kertelt: elmondta, nem bírják a barátnője szülei.

Papp Gergő tavaly nyáron beszélt először a válásáról: elárulta, már egy ideje nincs együtt a feleségével, azonban nem akarták nagy dobra verni a szakítást. Sőt, az is kiderült, hogy amikor erről mesélt, már boldog párkapcsolatban élt egy feleannyi idős énekesnővel. A minap a NőCommentben arról mesélt, anyósa és apósa hallani sem akarnak róla.

„Életemben először tapasztalom, hogy az ő szülei nem hajlandóak tudomást venni a létezésemről. Nem kell vidékre járnom vasárnap rántott húst enni, meg egy csomó minden alól mentesülök. Én mindig ügyesen ellavíroztam ezekben a családi kapcsolatokban. A papa is szeret teniszezni, végre apóspajtással majd jókat játszhatok, de nem így lett. Soha nem találkoztunk… Azt hittem, hogy csak az elején van így, aztán majd oldódik, de nem oldódott. Két éve vagyunk együtt és még mindig nem létezem. (…) Mindenkinek jobb lenne, ha ez egy egészségesebb viszony lenne, de nem tettem semmit”

– részletezte Papp Gergő, aki azt is elmondta, örülne, hogy oldódna a viszony.

papp gergő

Papp Gergő (Fotó: RTLII)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top