nlc.hu
Sztárok

Kapás Boglárka: Meghalt a kishúgom

Kapás Boglárka: Meghalt a kishúgom

2021 februárjában hunyt el.
Kapás Boglárka

A mindig mosolygó Kapás Boglárka a szemünk előtt nőtt fel, és tinilányból az egyik legsikeresebb magyar női sportolóvá vált. Gyorsúszásban és 200 pillangón is aranyérmes. Az úszónő 2021 utolsó napján egy családi tragédiát is megosztott az olvasóival: 

„Pályafutásom során nagyon sokszor tették már fel nekem azt a kérdést, hogy miért legyen valaki úszó, élsportoló. Mindig elmondtam a szokásos választ, hogy azért, mert egy egészséges életmódot fog folytatni, mert megtanulja beosztani az idejét, meg persze azért, mert a versenyeken megtanulja kezelni azt is ha nyer, illetve ha veszít. Továbbra is azt tartom, ezek nagy erények. Idén viszont megtanultam még egy fontos dolgot magamról, amit úgy gondolom részben a neveltetésemnek, részben pedig annak köszönhetek, hogy 5 éves korom óta küzdök egy álomért, megállás nélkül, minden nap. Ez pedig az a tény, hogy bármilyen akadályt is vet elém az élet, képes vagyok legyőzni. Idén februárban eddigi életem legnagyobb akadályával kellett megküzdenem: meghalt a kishúgom. Feladhattam volna, rámehetett volna az olimpia is, de nem hagytam. Mert megtanultam felállni és nem feladni. Az Ő emlékéért és magamért. Mert 23 éve küzdök az álmomért és azt sem adtam fel. Mert ennél sokkal erősebbnek neveltek a mindennapok. Azt kívánom mindenkinek az új évre, hogy soha ne adjátok fel, mert a legnehezebb helyzetek után válunk igazán erőssé. És sose felejtsetek el hálát adni azért, amitek van.” – írta boldog új évet kívánva az úszónő. 

NYERNI SZERETNÉK

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése