nlc.hu
Sztárok

Szakítottak Veréb Tomiék, de nem váltak el

Veréb Tomi és felesége szakítása nem végleges: „Nem zártuk be a kapukat, így a jövő még bárhogy alakulhat”

Papíron még nem váltak el.

Veréb Tomi és felesége, Klajkó Szandra ugyan külön élnek, de ugyanolyan harmónia jellemzi kapcsolatukat, mint amikor együtt voltak.

Veréb Tomi

Most a saját karrierjére fókuszál Veréb Tomi is és a felesége is (Forrás: TV2 / Mokka – videó)

„Ugyanúgy beszélünk és találkozunk egymással, csupán annyi történt, hogy most mindketten magunkra összpontosítunk. Nem zárkóztunk el egymástól, nem zártuk be a kapukat, így a jövő még bárhogy alakulhat. (…) Mindketten azt éreztük, hogy az életünkből sok minden kimaradt. Én például sosem éltem egyedül, ahogy Tomi sem. (…) Most olyan dolgokkal foglalkozunk mindketten, amiket korábban nem tettünk meg. (…) Szeretjük és támogatjuk egymást, ez nem változott, csupán külön utakon keressük önmagunkat” – árulta el a Story magazinnak Klajkó Szandra.

A házaspár korábban közös albérletben élt, ahonnan mindketten elköltöztek. Tamás a pesti oldalon, Szandra pedig a budain alakította ki az új otthonát. „Bár két külön lakásban élünk, hasonlóan rendezkedtünk be. Mintha két úton, de egységben haladnánk tovább. Nem hagytuk magára a másikat” – mesélte Szandra.

Bővebben a legfrissebb Story magazinban!

Story - címlap

Olvass még Veréb Tomiról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top