nlc.hu
Sztárok

Interjú Keleti Andival

Keleti Andrea: „Remélem, a gyerekeim átveszik a tánciskolát”

Keleti Andreának még mindig furcsa, hogy sokkal több szabadideje van, mióta a lánya elköltözött, a fia pedig tizenhat éves lett. Rengeteg új dologba kezdett bele és számtalan terve van a jövőre nézve – az nlc-nek mesélt az életéről.

Hogyan telnek a napjaitok mostanában?

A lezárások után szerencsére már jó ideje újraindult a tánciskolánk, és azt vettem észre, hogy az embereket most még jobban érdekli a kikapcsolódás, a tánc világa. Rengeteg új beiratkozó jön, hogy szeretnék kipróbálni valamelyik táncóránkat. Valószínűleg elegük van már a szürke hétköznapokból, a bezártságból és szeretnének valami mást csinálni, mint eddig, mi pedig nagyon örülünk ennek. Szóval tanítok szinte mindennap, közben pedig az életünk teljesen átalakult, mióta elköltözött a lányom.

Több szabadidőd lett?

Pontosan. Ez azért is van, mert a fiam is tizenhat lett és már szinte egyedül intézi a dolgait, az életét. Így sok-sok új programot csinálhatunk, jövünk-megyünk a férjemmel, amiben már régen nem volt részünk. Egy éve érkezett hozzánk egy kiskutya is, Boni. Régebben soha nem akartam kutyát, hallani sem akartam arról, hogy bent tartsuk a lakásban. Most viszont óriási a szerelem, ő a mi kisbabánk, velünk alszik és egy olyan új impulzust hozott a mindennapjainkba, amiről korábban nem is álmodtam. Egy teljesen új életforma, esténként nagy sétákra megyünk, és mindig arra ösztönöz, hogy kimozduljunk valahová.

Megnézem
Összes kép (3)

Korábban arról is beszéltetek, hogy szeretnétek majd világ körüli útra menni egy lakókocsival.

Igen, ez a tervünk, már kezd is összeállni a fejünkben. De még nem most, majd ha már nem lesz tánciskola. Azt tervezzük, hogy tavasszal elindulunk melegebb éghajlatra, nyáron egy kicsit hűvösebb helyre megyünk, ősszel pedig újra mediterrán országot keresünk majd. Ezt már nagyon várjuk, a férjemmel mindketten imádunk utazni. Nemrég Mallorcán jártunk, mert kiköltöztek a barátaink és néhány hét múlva az egész családunk visszamegy hozzájuk. Jön a lányom és az udvarlója, valamint a fiam is.

Az előbb említetted, hogy majd akkor indultok útnak, ha már nem lesz tánciskola. Tervezed a bezárását?

Nem, azt azért nem, jó lenne majd átadni a gyerekeknek. A lányom gyerekkora óta táncol, imádja a mozgást és most is részt vesz az iskolánk adminisztrációjában. Sokat segít nekem, szinte napi szinten kiveszi a részét a munkában. Két éve pedig a fiam is elkezdett táncolni. Ez azért nagy dolog, mert korábban hallani sem akart róla. A karantén idején pedig elhatározta, hogy ő is mozogni fog. Ki sem lehet azóta hozni a teremből, élvezi az órákat, a társaságot.

Mit kezdesz a hirtelen sok szabadidőddel?

Sokat barátnőzök. Erre két gyerek mellett sajnos egyáltalán nem volt időm, most viszont elmehetek bármikor egy jót beszélgetni, kávézni. Borzasztóan jól esik. Vannak új barátaim is, fontos számomra, hogy mindig legyen körülöttem valaki. Egyébként elkezdtünk korcsolyázni is a férjemmel, valamint még többet varrok mostanában. Mivel egy éve volt egy hatalmas fogyásom, és azóta is sikerül tartanom az alakomat, ezért a ruhatáram nagy részét át kellett alakítanom. Beveszek a ruhákból, itt-ott változtatok rajtuk. Ez is nagyon kikapcsol. Ezek mellett pedig végre eljutok kozmetikushoz, fodrászhoz, ami régen ritkán fordult elő.

Keleti Andrea

Fotó: Fülöp Dániel

Ezek szerint kevesebbet is főzöl.

Abszolút. A fiam sokszor a barátaival ebédel, így nincs szükség arra, hogy napi szinten főzzek, süssek. Egy héten egyszer viszont nálunk esznek a lányomék, arra mindig nagyon készülök. Ez most már családi hagyomány. A lányommal amúgy is nagyon jó a kapcsolatom, napi szinten beszélünk, egyeztetünk. Büszke vagyok arra, hogy két olyan gyerek édesanyja lehetek, akik ilyen jó fejek, mi még a kamaszkort is jól éltük meg. A fiam az informatika felé kacsingat, a lányom pedig a műszaki egyetemre jár. Nagy öröm számomra, hogy sikeresek és látszik rajtuk, hogy megállják majd a helyüket a nagyvilágban.

A tánctanítással hogy állsz?

Imádom. Egyrészt formában tart, másrészt pedig olyan, mintha én is elmennék egy óra edzésre. Mivel heti hétszer mozgok, így tudtam megtartani az alakomat is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top