nlc.hu
Sztárok

Weisz Fanni akkor és most

Weisz Fanni 11 éves fotón – ennyit változott amióta először láttuk a képernyőn

A modell 11 éve még tiniként jelelt a Megasztárban Rúzsa Magdi mellett, és már egészen fiatalon esélyegyenlőségi aktivistaként járta az országot, hogy a jelnyelvet népszerűsítse. Weisz Fanni még csak 29 éves, és a szemünk előtt érett kamaszból nővé.
Reagált a szakítás hírére Weisz Fanni

Weisz Fanni saját magát a deaf/model/influencer hármasával határozza meg, azaz magyarul siket/modell/influenszer. De ezeknél sokkal többet tett és tesz a 29 éves szépségkirálynő. A modell évek óta esélyegyenlőségi aktivistaként is jelen van a közéletben. Rendszeresen láthatjuk minden év elején is, amikor Áder János, köztársasági elnök az újévi köszöntőbeszédjét mondja, hiszen a beszédet jelnyelvre Weisz fordítja.

A siket emberek sorsa a szívügye lett

Weisz siketen született, és bár 7 éves korában megműtötték – egy úgy nevezett cochleáris implantációt ültettek be neki –, aminek köszönhetően hall, de nem tökéletesen. Egy ideig beszélni sem beszélt szívesen a nyilvánosság előtt, mivel a beszéde – a hallása miatt – nem tökéletes, így inkább a jelelést használta.

Még iskolás volt, amikor elkezdett modellkedni, és 2010-ben részt vett a Szépségkirálynő című szépségversenyen, ahol megnyerte a közönségdíjat. A modell az ismeretségét arra használta, hogy népszerűsítse a jelnyelvet, a félreértéseket eloszlassa, és edukálja az embereket, ezáltal is kinyitotta a siketek számára a világot.

Iskolákban tartott előadásokat, és ahol lehetősége adódott beszélt a jelnyelvről. Esélyegyenlőségi aktivistaként a Csend Hangja néven egy nevelési-oktatási és esélyegyenlőségi programot kezdeményezett a jelnyelv népszerűsítésére. Az évek alatt a Magyar Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete is volt, valamint Európa első siket sajtószóvivője az Afrikai-Magyar Egyesületnél, amely hátrányos helyzetű embereken segített.

Weisz Fanni és Rúzsa Magdi
Megnézem
Összes kép (5)

Műsorvezetőként is kipróbálta magát, majd 2015-ben megjelent a Hallatlan vakáció című regénye, amiben csalódásairól, szerelmeiről és arról is írt, hogy siketként milyen nehézségekkel szembesült:

„Írok benne arról, hogy gyerekként milyen volt megélni, hogy a siketségem miatt más vagyok, vagy ha újra tizennyolc éves lehetnék, mit csinálnék másképp. Próbáltam úgy felépíteni a könyvet, hogy benne legyen minden, ami velem kapcsolatban érdekli az embereket, és persze fontos társadalmi témákról is írtam: például helyet kapott egy jelnyelvi ábécé is az utolsó oldalakon. Az anyuval való kapcsolatomról is őszintén írok, ami persze, nem volt egyszerű, sokszor elérzékenyültem, amikor megláttam leírva, hogy mi minden történt az elmúlt években, de jó lezárása volt annak az időszaknak, megkönnyebbültem, amikor kiírtam magamból.”

2013 óta minden évben a köztársasági elnök újévi beszédének jeltolmácsa is egyben. Az Instagramon is aktív, mostanra közel 300 ezres követőtábora van, így az itthoni mezőnyben kiemelkedő követővel rendelkezik.

Weisz Fanni magánélete

Habár Weisz nem a magánéletével kívánta felhívni magára a figyelmet, a párkapcsolatainak alakulása is érdekelte az embereket. A figyelem középpontjába akkor került igazán a magánélete, amikor 2015-ben megismerkedett Hajmásy Péter Pál kosárlabda-játékossal, majd 3 évre rá össze is házasodtak. Akkoriban sokat cikkeztek az újságok arról, hogy a modell nem tartja a kapcsolatot az édesanyjával, és arról is szó esett, hogy mindezt párja miatt tette. 2020-ban aztán a közösségi oldalán bejelentette, hogy válnak.

Weisz Fanni és Hajmásy Péter
Megnézem
Összes kép (3)

Azóta édesanyjával újra felvette a kapcsolatot, és jó viszonyt ápolnak. 2021-ben így nyilatkozott az édesanyja arról, hogyan élte meg az egymástól külön töltött időt:

„Amikor elment, még kis szertelen kislány volt, most viszont felelősségteljes, hát, felnőtt lett. Ami a legjobban fáj, hogy pont azt az időszakot vették el, amikor felnőtt lett, amikor már kész van.”

Ezt követően Hajmásy Nádai Anikóval jött össze, Náday volt párja, Bókay Gergő pedig Weisszel. Bókayval 2 évig alkottak egy párt, azonban az elmúlt hetekben jelentették be, hogy külön folytatják az útjukat. A Blikknek ezt mondta a modell a szakításról:

„Mi már tavaly pontot tettünk a kapcsolatunk végére… Én jöttem el a közös otthonunkból, már tavaly különköltöztünk… Nem egy harmadik fél miatt szakítottunk, hanem azért, mert a jövőt illetően más elképzeléseink voltak. Teljesen normális ebben az életkorban, hogy az ember keresi önmagát, a társát, és bizony van, amikor nem azzal az emberrel sodorja őt össze a sors, akivel leéli az életét. Gerire nem tudnék, de nem is akarok rosszat mondani. Hálás vagyok neki az együtt töltött időért.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top