nlc.hu
Sztárok

Hegyi Barbara a korábbi válásáról

Hegyi Barbara: „Rosszul voltam, mert nekem kellett elválnom a férjemtől”

A színésznő elmesélte, hogyan jöttek össze Zoránnal.

Hegyi Barbara és Zorán nemrég ünnepelte 18. házassági évfordulóját. A színésznő Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában beszélt arról, hogy Zorán lánya, Szandra választotta őt apja mellé. Hegyi Barbara a Polip című sorozat egyik szereplőjét szinkronizálta, Zorán pedig a hangját hallva döntötte el, hogy szeretné, ha az ő reklámspotjait is a színésznő szólaltatná meg.

Így is történt, a közös munka mellett pedig lassan egy baráti viszony is kialakult. Amikor megszületett Balikó Tamással közös kislányuk, Zorán és a lánya meglátogatták a színésznőt és családját. Ekkor találta ki Szandra, hogy Barbara jó párja lehetne az apukájának, aki tiltakozott az ötlet ellen, hiszen a színésznő akkoriban férjes asszony volt. 

Hegyi Barbara a házasságáróé

Hegyi Barbara nyíltan beszélt korábbi válásáról (Fotó: Smagpictures.com / Piroska Olajos)

Azonban az ő házasságuk megromlott, Zorán és Barbara pedig egyre többet beszélgettek a problémákról, volt, hogy együtt vacsoráztak, és sok időt töltöttek együtt. Eközben Hegyi Barbara elvált a férjétől, Balikó Tamástól.

„Ki van jól egy válás után? Én különösen rosszul voltam, mert nekem kellett elválnom a férjemtől. Nekem kellett elszakítanom a gyerekemet az apjától. Én döntöttem így. Én, aki apa nélkül nőttem fel, és mindig szerettem volna valakinek a szeme fénye lenni – és sosem voltam az –, nekem kimondani a gyerekem részére…” – magyarázta a színésznő.

A döntése mellett szólt az is, hogy szerette volna, ha gyereke minél kevesebbet sérül megromlott házasságuk miatt. „Azt gondoltam, neki arra van szüksége, hogy egy egészséges, jó mamája és egy jó papája legyen, de nem közösen. Az, hogy ezt a »közösséget« én szakítottam meg, ez nagyon nagy teher volt és nagyon fájdalmasan érintett. Meg kudarc is volt, nőként, emberként, feleségként” – tette hozzá.

 

A színésznő sokáig magát okolta, és elbizonytalanodott emiatt. Mára azonban tudja, hogy jó döntés volt, hiszen második házassága remekül működik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top