Interjú: Zöld Csaba a Szibériai csárdásról

A tavaly bemutatott Szibériai csárdás című darab, amiben főszereplő vagy, orosz fogságba esett magyar katonák kalandjait mutatja be – félelmetesen aktuális a téma. Kikerülhetetlen ilyen esetben, hogy beszéljetek a háború kirobbanásáról.

Tavaly ősz óta játsszuk a darabot, de a háború kitörése utáni első előadás hátborzongató volt. Borzasztóan nehéz volt elvonatkoztatni, nekünk viszont az a dolgunk, hogy a szó teljesen általános értelmében komédiázzunk. Nyilván nem egy bohóckodásról beszélünk, de ha ilyen a helyzet, ezt akkor is be kell tartani. Majdnem minden egyes mondatban van áthallás, ami a nézőkben úgy csapódik le, hogy elképesztően aktuális a darab. Azon a bizonyos napon próbáltuk összekaparni egymást és magunkat a takarásban, mielőtt színpadra léptünk.

Volt szó róla, hogy átírnak egy-egy jelenetet a történtek tükrében?

A nézőnek – aki eljön egy előadásra és kíváncsi ránk – el kell fogadnia, hogy ez a darab régebben íródott és mi ebben színészek vagyunk. Függetleníteni kell attól, hogy akár politikai, akár társadalmi rétegeket így vagy úgy érint. Ha valami nagyon bántó elszólás lenne benne, akkor elgondolkodtunk volna az átíráson, de itt nem ez a helyzet.

Fotó: József Attila Színház

Mocsai hadnagyot alakítod a darabban. Az elmúlt hetek történései alapján átfutott az agyadon, hogy a valóságban is besorozhatnak?

Egy ilyen karakter alakításánál, főleg ebben a helyzetben, az ember óhatatlanul asszociál. Három csodálatos gyerekem van, ők a mindeneim és borzasztó lenne távol lenni tőlük, ráadásul úgy, hogy veszélyben van az életem. Az ember mindig törekszik – függetlenül az aktualitástól – beleélni magát a lehető legjobban a szerepbe, a háború kirobbanása pedig még közelebb hozta hozzám a karaktert. Magánemberként borzasztó sok kérdésem van a kialakult helyzettel kapcsolatban és nagyon kevés válaszom. Pedig én az a fajta ember vagyok, aki pártállástól függetlenül mindenféle hírt és információt próbál elsajátítani. Elsősorban a gyerekeim jövőjét féltem és valljuk be, a helyzet nem túl rózsás.

Hogyan reagáltak azok a nézők, akik a háború kirobbanása utáni első darabot látták?

Ezt a darabot a nézők mindenféle helyzettől függetlenül szeretik. Minden generációnak van benne mondanivaló, tapasztalati visszacsatolás, szóval mindenkihez szól. Nyilván az idősebbek, akik közvetve vagy közvetlenül átéltek már egy háborút, máshogy nézik, mint a fiatalok, akik még nem tapasztaltak ilyet. Ugyanazt a szeretetet, kacagást kaptuk ettől az előadástól, amit eddig is, de azért volt egy másfajta jelentése is.

Premierre készültök, több darabban játszol, így, gondolom, eléggé sűrű a menetrended. De mégis: mennyire ástad bele magad az eseményekbe?

Fotó: József Attila Színház

Abba bele lehet őrülni, ha az ember mindent elolvas. Nem tudsz szemet hunyni a hírek fölött, de szelektálni kell, hiszen hosszú távon nem egészséges, ha ezektől a hírektől függünk. Muszáj elvonatkoztatni. Ez a színház csodája: amikor színpadra lépünk, vagy készülünk egy szerepre, akkor egy kicsit kimozdulunk a valóságból. Ettől függetlenül nálunk is ez a fő téma a szünetekben, ugyanúgy, ahogy 1-2 éve a koronavírus.

Fontosnak tartod szülőként, hogy a gyerekek képben legyenek ezekkel a dolgokkal kapcsolatban?

Mindent megbeszélünk velük. Elfogult apaként ugyan, de úgy látom, hogy értelmes és receptív gyerekeim vannak. Akár a pandémiáról, akár egy ilyen háborús helyzetről el lehet és el is kell beszélgetni velük, de nyilván nem ugyanúgy, ahogy a felnőttek ezt megvitatják egymás között. A nagyfiam már 15 éves, ő már más kategória, a két kisebbik pedig elsős és másodikos, velük is teljesen másképp kell beszélni. Sajnos kétszer elváltam, de nagyon jó viszonyt ápolok a két volt feleségemmel és mindennapos kapcsolatban vagyok a gyerekeimmel. Számomra tényleg ez a legfontosabb. Abban pedig egyetértünk, hogy erről beszélni kell velük. A szüleim is mindig leültek velem, nem söpörtünk semmit a szőnyeg alá.

A háború felváltotta a koronavírust – az elmúlt két év azonban utóbbi tükrében nem volt egyszerű a színészek számára sem. Mennyi időbe telt, amíg elfogadtad, hogy bizonytalan ideig nem léphetsz színpadra?

Eléggé rányomta a bélyegét az ember hangulatára. Nyilván tisztában voltunk vele, hogy a színház és a szórakozás nem prioritás, az egészségügy sokkal fontosabb. Szarkasztikusan fogalmazva a művészember feláldozható, akármennyire is hiszünk abban, hogy a lelki táplálék is fontos a fizikai egészség mellett. A bizonytalanság és a tehetetlenség azonban két olyan állapot, amit kifejezetten nem szeretek.

Elgondolkodtál azon, hogy szakmát váltasz?

Mi szerencsések voltunk a színházban, hiszen az igazgatónk sokat tett azért, hogy ez a csapat együtt maradjon és anyagi támogatást is kapjon ezekben a bizonytalan időkben. Éreztük, hogy egy olyan családhoz tartozunk, ahol valamennyire védve vagyunk. Nyilván gondolkozik az ember ilyen-olyan alternatívákon, hogy mi az, amivel pótolni lehet a bevételkiesést. Jó ideje szinkronizálok, otthon is van egy kis stúdióm, ez is nagyon sokat segített, hiszen amikor zárva volt a teátrum, akkor is tudtam a szakmában dolgozni. Sokan azonban a nyitás ellenére sem tértek vissza a színházba.

Hogy viseltétek a bezártságot?

Van egy kis kertem a háznál, ahol termelek ezt-azt, ez a hobbim, ezáltal pedig van 2-3 hónap az évben, amikor nem is járunk zöldségeshez, hiszen tényleg minden megterem otthon. A kertészkedésbe ástam bele magam, ez sokat segített a mentális egészségem megőrzésében. A sütés-főzés a másik nagy szenvedélyem, amiben szintén sokat fejlődtem a pandémia alatt.

A színészet, a szinkron és a zenélés mellett mennyi szabadidőd van? Hogyan szoktatok kikapcsolódni a gyerekekkel?

Abban a kevés időben, amikor épp nem dolgozom, mindig olyan tevékenységeket találunk ki velük, ami még jobban összehoz minket. A kreatív, fejlesztő játékokat szeretjük: a lányommal a pandémia alatt kitaláltunk egy társast, azzal szinte mindennap játszottunk. Abban hiszek, hogy minden egyes percet aktívan töltsünk.

Több filmben és sorozatban is felbukkantál, az elmúlt két évben azonban nem forgattál, ennek mi az oka?

Részemről nincs konkrét indok, ez most így alakult. 43 évesen már nem görcsölök annyira a szereplésen, mint huszonévesen. Eléggé munkamániás vagyok, de a színházban nagyon jól érzem magam, többek között ezért sem jut eszembe, hogy nem játszom sorozatban, vagy filmben. El szoktam járni meghallgatásokra, de nem keseredek el, ha esetleg nem rám esik a választás.

Fotó: József Attila Színház

A színpadi vagy a filmes szerepek állnak közelebb hozzád?

Nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, hogy választanom kelljen. A színpadi létezés, a pillanat művészete talán kicsit közelebb áll hozzám, hiszen az egyszeri és megismételhetetlen. A filmezés, tévézés egy más műfaj, ott többször is fel lehet venni egy-egy jelenetet.

Változott a jövőképed az elmúlt évek történései miatt?  

Amikor beütött a baj, eszembe jutott, hogy a kertészkedésből akár meg is tudnék élni, ha többet termesztenék, és azt értékesíteném. Most viszont nincs bennem ilyen gondolat, bízom abban, hogy továbbra is boldogulni tudok a szakmában.