nlc.hu
Sztárok

Interjú Kiss Ádámmal az Észbontók kapcsán

„Az a különbség a celebek és köztem, hogy számomra eszköz a kamera, nekik pedig létszükséglet” – Kiss Ádámmal beszélgettünk

Kiss Ádám 2005 óta szerepel a nyilvánosság előtt, ám most egy olyan feladatot kapott, ami miatt még benne is volt egy kis izgalom. A műsorvezetésről, a humorról, a közönségéről és a családjáról is beszélt az nlc-nek a humorista.

Kiss Ádám lesz a VIASAT3-on futó Észbontók tizedik évadának műsorvezetője. Eddig is kapott már hasonló szerepet, de a tévében először láthatjuk egy műsor házigazdájaként. Eleinte izgult, de hamar belejött és a későbbiekben is el tudná képzelni magát hasonló szerepkörben. A magánéletét még mindig féltve őrzi, de legalább azt elárulta, hogyan viszonyulnak a személyes poénokhoz a családtagjai.

Az Észbontók jubileumi évadának műsorvezetője lettél. Amikor megkerestek ezzel a feladattal, sokáig hezitáltál?

Tavaly érkezett a felkérés, és mivel az elmúlt két év nem volt túl szerencsés az előadók számára, így épp a legjobbkor találtak meg a feladattal. Próbáltam már a standupon kívül sok mindent: írtam könyveket, készítettem sorozatokat, forgattam nagyjátékfilmet. Éppen ezért úgy voltam vele, hogy miért ne próbáljam ki magam műsorvezetőként is, főleg egy ilyen vicces, vidám gameshow-ban. Egy pár hétig azért gondolkodtam, de szívesen jöttem. Most pedig úgy érzem, hogy jó helyen vagyok, hiszen olyan képességeim fejlődtek, amelyek egyébként valószínűleg nem fejlődtek volna. Ezután pedig úgy mehetek vissza majd humoristának, hogy elmondhatom magamról, itt is jártam.

Kiss Ádám sztárinterjú Észbontók

Kiss Ádám az Észbontók új műsorvezetője (Fotó: VIASAT3/Labancz Viktória)

Sok éves színpadi tapasztalattal rendelkezel, de azért ez egy más műfaj. A humor segített átlendülni a kezdeti nehézségeken?

Nekem csak a humor van, másba nem is tudtam kapaszkodni. Tartottunk egy próbanapot, hiszen úgymond szüzen érkeztem ide. Vezettem már műsort korábban, de nem forgattam még ennyit ilyen körülmények között. Az estjeimen azt mondom, amit akarok, itt meg azért vannak keretek. Ezt meg kellett szoknom, de a stáb nagyon sokat segített, hogy megtaláljam a helyem. Eleinte voltak kétségeim, hogy jól fogok-e működni ebben a műfajban, de belejöttem és egy idő után már egyáltalán nem izgultam.

Mennyire tudsz Kiss Ádám lenni ebben a szerepben?

Teljesen. Pont ezért hívtak, hogy legyek önmagam. Nem rendelkezem a szokásos műsorvezetői klisékkel és bizony előfordul, hogy elengedem magam. Tetszik ez a szerepkör, ráadásul egyáltalán nem vagyok behatárolva. Minden tiszteletem a műsorvezetőké, de amit ők tudnak, azt egy humorista is tudja. A műsorvezetés egy tanulható dolog, a humorral ellentétben.

Ez a műsor tizedik évada, gyakorlatilag elengedhetetlen, hogy a nézők összehasonlítsák az eddigi és az új házigazdákat. Aggódtál egy percig is azon, hogy téged majd az előző műsorvezetőhöz mérnek?

Egyáltalán nem, hiszen nem vagyok műsorvezető. Számomra ez egy mókás szerep, úgy gondolunk erre a tizedik évadra – talán a stáb nevében is beszélhetek -, hogy lazábbra vesszük, így ez egy egyedi évad, nem olyan, mint a hatodik, vagy tizenkettedik. Én vagyok itt az ügyeletes házigazda. Azt szoktam mondani, hogy végre van egy műsor, ahol okosnak érzem magam. (nevet)

Kiss Ádám sztárinterjú Észbontók

Kiss Ádám (Fotó: VIASAT3/Udvardi Attila)

Nézted az előző évadokat?

Nem volt jellemző, de egyszer szerepeltem benne és akkor azért beleláttam a folyamatba.

Évek óta a magyar standup meghatározó alakja vagy, ezáltal kialakult egy bizonyos réteg, akik néznek téged, ám az Észbontók egy teljesen más közönséget szólít meg. Szerinted van átfedés a kettő között?

Egy Dumaszínház esten ugyanúgy ott ül a húszéves fiú, ahogy a 60 éves nagymamája. Nem gondolnám, hogy életkorban meg lehetne ezt határozni, mert a humor mindenkinek szól, minden korosztályban van rá befogadó réteg. Eleinte persze megkaptam, hogy a tinilányok kedvence vagyok, de akkor még csak húszéves voltam. Akkor az volt a nagy szó, hogy meg tudtam szólítani a fiatalokat, hiszen akkoriban a kabaré egy pesti, öreguras műfaj volt. Az, hogy én vidékiként, tájszólással elértem a fiatalabbakhoz, egy jó pont volt nekem és a műfajnak is. Azok a tinilányok, akik akkor rajongtak értem, ma már milfek. (nevet) Az Észbontókat sem kapcsolnám korhoz, szerintem mindenki jól szórakozik rajta.

Szerinted meddig tud valaki humoristaként ténykedni?

Mármint, hogy meddig marad vicces valaki?

Gondolom vicces leszel 70 évesen is, csak nem biztos, hogy kiállsz a poénjaiddal a színpadra.

Szerintem ez két irányú. Ahogy érik az ember, többet él és tapasztal, szélesebb lesz a látóköre, nagyobb a tudása, azzal fejlődik a színpadi énje is. George Carlin – az egyik nagy kedvencem – 65 éves volt, amikor élete műsorát letette az asztalra. A kollégáim között is ezt látom, sokan vannak már 50 fölött. Érződik, hogy többet éltek, több dologra van rálátásuk. Nekem sok minden kimaradt, hiszen másfél év egyetemen eltöltött idő után belecsöppentem szinte gyerekként a műfajba. Szerintem nem egyenesen arányos az, hogy minél többet idősebb egy humorista, annál rosszabb, sőt. Persze előfordulhat, hogy kiégek 10 év múlva és nem megyek heti többször fellépni, hanem egy évben egyszer vállalok egy nagyobb előadást. Én 17 éve humoristaként élek 0-24-ben, nem tudom elképzelni, hogy ezt kiöli belőlem bármi. Ez a szakmám, ez az életem, nem tudom elképzelni, hogy mást csináljak. Majd ha elmegyek egy fellépésre és nem lesz közönség, akkor elgondolkozom rajta, hogy más irányt választok.

Kiss Ádám sztárinterjú Észbontók

Fotó: VIASAT3/Labancz Viktória

Ha már említetted a tapasztalatot: melyek az életed azon történései, amit átkonvertálsz egy előadássá?

Gyakorlatilag az összes. Napi 24 órában, heti hét napban úgy élek, hogy ebből nekem milyen anyagom lesz a színpadon. A világ összes humoristája így él, próbáljuk a mindennapi történéseinket átadni. Arról beszélünk, ami körbevesz. Korábban sokat beszéltem bulvárról és közéletről, most pedig már két gyerekem van, ezért a műsorom is inkább erről szól. Ahogy fejlődök a magánéletemben, az anyagom is úgy fejlődik a színpadon. Már nincs kedvem Kiszel Tündéről beszélni, míg korábban – többek között – ez volt a közös pontom a közönségemmel. 

Bár a színpadon mesélsz magadról és a családodról, címlapokon nem szerepelsz a magánéleteddel.

Bizony, és ebben nagyon sok munkám van! A karrierem kezdetén eldöntöttem, hogy ami a munkámmal kapcsolatos, azzal nagyon szívesen szerepelek, de a magánéletemet nem teregetem ki, nem mutogatom a feleségemet és a gyerekeimet, és ez a továbbiakban is így lesz. Szerintem az nagyon olcsó, ha valaki haknizik a családjával. Hihetetlenül cuki gyerekeim vannak és tudom, hogy érdekelné az embereket, ha kiraknám, de engem ez nem vonz. Úgy érzem, hogy az ő kis burkuk megsérülne ezáltal. Ki tudja, hogy mihez kezdenek, ha felnőnek, nem akarom, hogy az apjuk szakmájával húzzák őket, erre kínosan figyelek. Mindig nemet mondok az ilyesfajta szereplésekre, még akkor is, ha nagyon sokat fizetnek. Nincs az a pénz, nekem ez elvi kérdés.

És ha úgy döntenek évek múlva, hogy szeretnének szerepelni?

Nem döntenek úgy. A feleségem építészmérnök, nem vágyik erre. Számára nem egy produktum, hogy ő a Kiss Ádám felesége lehet, ellentétben másokkal, akik szerint egy ilyen titulussal már elértek valamit. Az a különbség a celebek és köztem, hogy számomra eszköz a kamera, hogy eljussak minél több emberhez, nekik pedig létszükséglet.

Kiss Ádám sztárinterjú Észbontók

Fotó: VIASAT3/Udvardi Attila

A követőid szeretnének jobban belelátni a privát életedbe?

Muszáj volt nekik elfogadni, hogy nem mutogatom a családomat, hiszen ez az első pillanattól kezdve így van. Nem kérik és nem is kérhetik számon, mert ez az én oldalam, én kezelem és azt posztolok, amit szeretnék. Nyomás hatására sem változtatnék, de szerencsére nincs is szó ilyenről. Aki eljön megnézni az önálló estemet, az azért sokat hall a családomról és a gyerekeimről, ami szerintem úgy is szórakoztató, ha nem látják őket.

A feleséged mit szól ahhoz, hogy az életetekből merítesz ihletet?

Így járt. (nevet) Tudta, hogy mire számíthat, amikor több mint 10 évvel ezelőtt összejöttünk. A mikrokörnyezetemet már oda-vissza kiveséztem, ezzel ők is tisztában vannak és így állnak hozzám. Úgy ad kenyeret a hölgy a pékségben, hogy tudja, ebből vicc lesz. Ha bemegyek egy helyre, megfagy a levegő, mindenkiben az van, hogy bármit csinál, azt visszahallja majd az estemen. Korábban könnyebb volt megfigyelni az embereket, hiszen nem ismertek fel, de most már tudják, hogy ki vagyok, ezért visszafogják magukat.

Most, hogy már a tévés műsorvezetést is kipróbáltad, el tudod képzelni magad a szakma ezen részében a későbbiekben is?

Lehet, hogy igen. Jókor kérdezed, mert most lendületben vagyok. Azt, hogy lesz-e kedvem és energiám, nem tudom megmondani, de szerintem megoldanám. Egy újabb kihívásnak tekinteném.

Az Észbontók jubileumi évada április 4-től nyolc héten át minden hétköznap 20 órától lesz látható a VIASAT3-on.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top