nlc.hu
Sztárok

Szabó Erika a Doktor Balatonról

Szabó Erika: „Kölcsönösen nyitottak és kíváncsiak voltunk egymásra”

Szabó Erika jó ideje nem forgatott sorozatot, de erre a szerepre igent mondott.

Ma indul a Doktor Balaton új évada, amelyben a megszokott szereplőkön kívül új karaktereket ismerhetünk meg. Többek között Szabó Erikát, aki Lilit alakítja majd a sorozatban. A színésznő egy ideje nem szerepelt napi sorozatban; mesélt a forgatásról, a karakteréről és bízik benne, hogy az általa alakított szereplőt szeretik majd a nézők.

Újra sorozatban szerepelsz: milyen volt a forgatás? Kellett idő, míg belejöttél, vagy onnan folytattad, ahol abbahagytad?

Mint ahogy minden film, illetve színházi és filmes munka más és más, így egy-egy sorozat forgatása sem egyforma. A Doktor Balaton forgatásán nagyon jól éreztem magam. Remek kollégákkal dolgozhattam együtt, mindenki nagyon felkészült volt és komolyan vette a feladatát, ami számomra tökéletes közeg. Egy ilyen forgatáson nagyon fontos, hogy a játékkedv és a pontosság találkozzon az emberben, és úgy tapasztaltam, itt ez mindenkire igaz.

Hogy fogadott a stáb, egyből sikerült beilleszkedned?

A stáb egy részével már évek óta ismertük egymást, dolgoztunk együtt az évek alatt. Ugyanakkor volt, akivel most találkoztam először. Azt tapasztaltam, hogy kölcsönösen nyitottak és kíváncsiak voltunk egymásra.

Szabó Erika Doktor Balaton

Szabó Erika (Fotó: tv2)

Hogy tudtál azonosulni a karaktereddel?

Lili karakterével szerintem nem nehéz egy fiatal nőnek azonosulni. Lilinek fontos a családja, ugyanakkor kíváncsi, ambiciózus, szeretné megérteni a világot, de szeretné, ha szeretnék.

Annyit érdemes tudni róla, hogy ő lesz a balatonmeggyesi rendelő új asszisztense. Eddig Londonban élt, váratlanul kerül Meggyesre, elsőre senki nem érti, mit keres az Isten háta mögött egy ilyen lány, de rátermettségével hamar belopja magát a falusiak szívébe.

Mit gondolsz, milyen lesz a karaktered fogadtatása?

Ezt én is kíváncsian várom. Bízom benne, hogy a nézők is szeretni fogják Lilit.

Mit szóltak a szerephez a családtagjaid?

Nagyon örültek, és – mivel jelenleg még ők sem látták a sorozatot, én pedig nem árultam el nekik titkokat – kíváncsian várják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top