nlc.hu
Sztárok

Még több magyar származású híresség

A dzsungel fiától punklegendáig: tudtad, hogy ezek a sztárok is magyar származásúak?

Zenészek, színészek, rendezők, humoristák – magyarokkal vagy magyar felmenőkkel rendelkező hírességekkel mindenhol találkozhatunk.

Mindenki biztosan fel tudna sorolni több magyar találmányt, illetve feltalálót is, ahogyan jó néhány marslakót is, ahogyan az Egyesült Államokba emigrált magyar tudósokat nevezték, és sokan talán azt is tudják, milyen fontos szerepet játszottak a magyarok Hollywood megszületésénél, hiszen Adolf Zukor, vagyis Cukor Adolph alapította meg a Paramount Pictures filmvállalatot, William Fox, vagyis Fried Vilmos pedig a Fox Film Corporationt hozta létre, és sorolhatnánk még a neveket, akik az álomgyárban próbáltak szerencsét. Amióta az első magyar emigránsok elhagyták a hazát, azóta sok generáció felnőtt, és a hírességek soraiban nagyon sok olyan embert találhatunk, akiknek a felmenői itt éltek a Kárpát-medencében, sőt, gyermekkorukban maguk is itt éltek.

Jessica Biel

sztárok magyar származás hollywoodi magyarok

Jessica Biel (Fotó: Steffen Kugler/Getty Images)

Nagyon sok színésznőről tudni, hogy magyar gyökerekkel rendelkezik, de Jessica Biel neve nem sokszor szerepel köztük, pedig joggal kaphatna helyet köztük, kiderült ugyanis, hogy nemcsak német, francia, angol és skandináv felmenőkkel is rendelkezik, de apai dédapja magyar-zsidó bevándorlók gyermeke. Az ükszülők állítólag 1888-ban vándoroltak ki Chicagóba, és az évek során fontos szereplői lettek az ottani közösségnek, ezt bizonyítja legalábbis az, hogy az ötvenedik házassági évfordulójuk alkalmából egy képet közölt róluk a Chicago Tribune.

Stephen Fry

Stephen Fry sztárok magyar származás hollywoodi magyarok

Stephen Fry (Fotó: Ian Gavan/Getty Images)

A fanyar angol humor egyik nagyon is szerethető képviselőjének is van kötődése a régiónkhoz, apai ágon ugyan angol, de anyai nagyszülei, Martin és Rosa Neumann magyar zsidók voltak, akik 1927-ben vándoroltak ki a most Szlovákiához tartozó Nagysurányból az Egyesült Királyságba. „Ismertem a nagyapámat, tisztában voltam a gyökereimmel, de rengeteg, számomra addig ismeretlen részletre derült fény. Bárcsak jobban ismertem volna a nagyapámat! Bárcsak megtanított volna magyarul!” – nyilatkozta a Magyar Narancsnak, miután megkérdezték, megtudott-e valami újat magyar-zsidó gyökereiről, amikor szerepelt a Who Do You Think You Are? című családtörténet-kutató sorozatban.

Mark Knopfler

sztárok magyar származás hollywoodi magyarok

Mark Knopfler, londoni stúdiójában, 2018-ban (Fotó: Joby Sessions/Guitarist Magazine/Future via Getty Images)

Mark és David Knopfler, a Dire Straits két alapítója is részben magyar. Édesapjuk, Erwin Knopfler 1939-ben a nácik elől menekülve hagyta el Magyarországot, és Glasgow-ban telepedett le, ahol megismerkedett későbbi feleségével, Louisa Maryvel. A zenész mindössze hétéves volt, amikor a család elköltözött édesanyja szülővárosába, Blythba. Ugyan a fiatal Mark Knopflert vonzotta az újságírás, közben aktívan zenélt, azután is, hogy Leedsbe, majd Londonba költözött, a fővárosban 1977-ben pedig megalakult a Dire Straits. Ugyan a zenekar 1995-ben másodjára is feloszlott, Mark Knopfler nem tette le a gitárt, legutóbbi lemeze, ami a Down the Road Wherever címet viseli, 2018-ban jelent meg, 

Joaquin Phoenix

sztárok magyar származás hollywoodi magyarok

A Phoenix család, 1986-ban: Summer, River, Liberty, John Lee, Rain, Joaquin és Arlyn Phoenix (Fotó: Dianna Whitley/Getty Images)

Bizony, az Oscar-díjas színész is részben magyar származású, mégpedig anyai ágon. Édesanyja, Aryln már New Yorkban született, innen költözött Kaliforniába, ahol megismerkedett későbbi férjével, John Lee Bottommal. Első gyermekük, River 1970-ben jött világra, őt követte 1972-ben lányuk, Rain, majd – miközben egy vallási felekezethez csatlakozva Közép- és Dél-Amerikát járták – megszületett Joaquin, illetve két évvel később Liberty, majd még két évvel később Summer. Joaquin Phoenix hároméves volt, amikor családja visszaköltözött az Egyesült Államokba, a gyerekek pedig a szórakoztatóiparban próbáltak szerencsét, Joaquin, River, Summer és Rain különböző tévéműsorokban léptek fel. Óriási törést jelentett számára, amikor elveszítette bátyját, ő volt az, aki kihívta a mentőket, amikor River egy klub előtt összeesett, majd meghalt kábítószer-túladagolásban. El kellett telnie egy kis időnek, mire újra rávette magát, hogy meghallgatásokra kezdjen el járni, és utána nem nagyon volt megállás.

Sam Raimi

sztárok magyar származás hollywoodi magyarok

Sam Raimi a Doctor Strange hollywoodi premierjén, 2022-ben (Fotó: Michael Kovac/Getty Images for Disney)

Az amerikai producer és rendező nevéhez többek között a Gonosz halott-sorozat, valamint az első három Pókember film köthető, illetve aki a mozikban éppen futó Doctor Strange az őrület multiverzumában című filmet is rendezte, és erre mi is büszkék lehetünk. Sam Raimi szülei ugyanis orosz és magyar zsidó bevándorlók leszármazottai. Egy interjúban elmondta, hogy apai nagyapja, aki kereskedőként fűszereket szállított Hollandiába, sok lengyelországi zsidónak nyújtott segítséget, mielőtt a háború miatt lezárták volna a határokat. „Apám nagyon büszke erre, és én is az vagyok” – tette hozzá. Édesapja egyébként folytatta a családi hagyományt, igaz, ő nem fűszerekkel kereskedett, hanem bútorokat és háztartási gépeket árult, Sam Raimi pedig majdnem a nyomdokaiba égett, de középiskolai barátaival túlságosan érdekelte őket a filmkészítés, ennek ellenére mégsem film szakon diplomázott. „Apám azt mondta, tanuljak inkább irodalmat, mert filmesként sokkal jobban profitálok majd ebből, és igaza lett.”

Tommy Ramone

sztárok magyar származás hollywoodi magyarok

Tommy Ramone (Fotó: Ian Dickson/Redferns)

A Ramones együttes egykori dobosa Erdélyi Tamásként látta meg a napvilágot 1949-ben Budapesten, és családja 1956-ban emigrált az Egyesült Államokba. És hogyan lett az egyik legismertebb punkzenekar tagja? Még a középiskolában egy bandában zenélt Johnny Ramone-nal, vagyis John Cummingsszal, innen az ismeretség. Az eredeti tervek szerint egyébként nem ő lett volna Ramones dobosa, neki a menedzser szerepét kellett volna betöltenie, de amikor kiderült, hogy Joey Ramone-nak inkább frontemberként látják hasznát, és nem a dobok mögött ülve, ráosztották ezt a feladatot. A dobolással 1978-ban hagyott fel, a helyét Marky Ramone vette át, de producerként továbbra is együtt dolgozott a zenekarral. Tommy Ramone 2014. július 11-én hunyt el New Yorkban, két évvel később avatták fel az emléktábláját az egykori szülőháza falán, a Toldi mozi bejárata mellett Budapesten. Eddig ő az egyetlen magyar származású zenész, aki bekerült a rock and roll halhatatlanjai közé. 

Tara Reid

sztárok magyar származás hollywoodi magyarok

Tara Reid (Fotó: Denise Truscello/Getty Images)

Az Amerikai pite egykori sztárja sajnos nem halmozta egymásra a szakmai sikereket, magánélete és elrontott plasztikai műtétei miatt lehetett inkább sokat hallani róla, pedig a IMDb-oldala alapján elég elfoglalt, több filmje is van, ami bemutatásra vár, van olyan is, amit éppen most forgatnak, és van, aminek még nem kezdődtek el a munkálatai. És igen, természetesen ő is azért kapott helyet ebben a felsorolásban, mert magyar felmenőkkel is rendelkezik, de életrajza szerint ír, olasz, francia és angol vér is csörgedezik az ereiben. Tara Reid Donna és Thomas Reid gyermekeként született Wyckoffban, mindössze hatéves volt, amikor színészkedni kezdett, amellett, hogy állandó szereplője volt egy gyermekműsornak, rengeteg reklámban is feltűnt, de később áttért a filmekre, A nagy Lebowski című filmben volt az első jelentősebb szerepe. 

Jerry Seinfeld

sztárok magyar származás hollywoodi magyarok

Jerry Seinfeld az MTM Stúdiójában, a Seinfeld forgatásán, 1990-ben (Fotó: Ann Summa/Getty Images)

Az ismert amerikai humorista egy igazi New York-i, de ahogyan a legtöbb New York-inak, az ő családjának története több ezer kilométerre kezdődött, édesapja, Kálmán Seinfeld magyar-zsidó családból származik, édesanyja pedig szüleivel Szíriából menekült. Az autó- és kávérajongó híresség a főiskolai évek alatt kapott rá a stand-up ízére, és idővel kiderült, valóban ez az ő útja, először csak alkalmi vendég volt különböző műsorokban, majd 1987-ben az HBO műsorára tűzte az önálló estjét, és 1989-ben pedig bemutatták a Seinfeld című vígjátéksorozat, ami végül kilenc évadot élt meg, és ezen idő alatt több Emmy- és Golden Globe-díjat is nyert. Karrierje persze ezzel nem ért véget, rendszeresen feltűnik a kamerák előtt, a Netflixen még saját sorozatot is kapott, hogy híres emberekkel furikázzon, beszélgessen és kávézzon. 

Johnny Weissmüller

sztárok magyar származás hollywoodi magyarok

Fotó: Metro Goldwyn Mayer

A többszörös olimpiai bajnok úszó, a Tarzan-filmek sztárja magyar állampolgárként, bánsági sváb szülők gyermekeként látta meg a napvilágot 1904. június 2-án a Temesvár melletti Szabadfaluban. Az évszázadok során sokszor változott, hogy éppen milyen fennhatóság alá tartozott Temesvár. A török kiűzése után ismét Magyarországhoz került, az első világháború után pedig Romániához csatolták. A kis Weissmüller János mindenesetre nem élt sokáig itt, családja ugyanis az Egyesült Államokba emigrált, és öccse már itt született. Érdekesség, hogy volt időszak, amikor testvére, Peter iratait használta, ugyanis öccse, vele ellentétben automatikusan megkapta az amerikai állampolgárságot, hiszen már a tengeren túl látta meg a napvilágot. És hiába a sikeres sportolói pályafutás, a hollywoodi hírnév, Johnny Weissmüller magányosan, elszegényedve hunyt el 1984-ben. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top