nlc.hu
Sztárok

A Drágám, add az életed! döntőseinek kapcsolata

Így alakult a Drágám, add az életed! döntős párosainak kapcsolata

Utolsó, döntő hetéhez ért a Drágám, add az életed! című műsor. A feszültség fokozódik, hamarosan kiderül, hogy melyik pár lesz az abszolút győztes.

Hatalmas izgalmak után kiderült, hogy kik azok a sztárpárok, akik megküzdenek a Drágám, add az életed! fődíjáért. Az első hetet Visváder Tamás és Visváder Palácsik Lilla, a másodikat Heatlie Dávid és felesége, Dóra, a harmadikat Henry Kettner és Kiss Rebeka, a negyediket pedig Kiss Péter Balázs és felesége, Viktória nyerték meg. Közülük kerül ki a végső győztes.

Na, de hogy alakult ezen sztárpárok kapcsolata az évek során? Volt, akinél első látásra szerelem alakult ki, de akadnak olyanok is, akik hosszú éveken át kerülgették egymást, mire kimondták az érzéseiket. 

Visváder Tamás és Visváder-Palácsik Lilla 

Tamás és Lilla sokáig a háttérben maradtak, egészen 2018-ig egyáltalán nem szerepeltek a nyilvánosság előtt. A Legbátrabb páros forgatására mégis igent mondtak és egyből a mély vízben találták magukat. Akkoriban beszéltek először arról, hogyan ismerkedtek meg

„Amikor összejöttünk, már tudtuk, hogy férj és feleség leszünk. Az első nyaraláson pedig mondtam is Lillának, hogy te mellettem leszel egész életedben. Két éve kértem meg a kezét, mindketten olyan irányba vittük az életünket, hogy tudjuk, nekünk hamarosan családunk lesz, és ehhez tartjuk magukat. Ha most kiderülne, hogy gyerekünk lesz, akkor meglenne a hátterünk hozzá” – mondták ezt a műsor után. 

Visváder-Palácsik Lilla, Visváder Tamás

Visváder-Palácsik Lilla, Visváder Tamás és fiuk, Noah (Fotó: Schumy Csaba)

Ekkor már házasok voltak, az esküvői képeik az egyik hetilap címlapján landoltak. Sokan támadták őket azért, mert Vajna Tímea által váltak ismertté, de ez csak összekovácsolta őket, a kapcsolatuk pedig azóta is kiváló. 2020 áprilisában kiderült, hogy bővül a családjuk, méghozzá egy kisfiúval. Sokáig harcoltak azért, hogy Noah-nak anyakönyveztethessék a gyereküket, ami végül sikerült: az év októberben megszületett a pici. 

Nemrég kiderült, hogy hamarosan egy újabb taggal bővül a családjuk. „Amikor kiderült, hogy érkezik, először szerettük volna mi megélni ezt, ezért hetekig titokban tartottuk. Nem volt könnyű titkolózni, Timi folyton kérdezgette, hogy várandós vagyok-e. Annak idején Noah-nál is megérezte, hogy babát várok. Végül a 12. hét után árultuk el neki” – mondták korábban. Lilla már nagy pocakkal szerepelt a Drágám, add az életed!-ben, ahol még több titok kiderült a kapcsolatukról. 

Henry Kettner és Kiss Rebeka 

A népszerű influenszer és barátnője szerelmének története filmvászonra illő: nyolc évig kerülgették egymást, mire mindketten eldöntötték, hogy együtt szeretnének lenni. 

„Elég viharosan indult a kapcsolatunk. Az első két évben én voltam oda Rebekáért, de nem kellettem neki. Aztán következett egy szünet, lett egy másik barátnőm. Aztán fordult a kocka: akkor Rebeka epekedett utánam két éven át, de bennem ott volt a félelem: mi van, ha újra nyitok felé, és megint faképnél hagy? Még egy másfél évig húztuk egymás agyát, de akkor már találkozgattunk, és ez idő alatt kiépült a bizalom” – magyarázta a BEST magazinnak Henry Kettner. 

Henry Kettner és Kiss Rebeka

Henry Kettner és Kiss Rebeka (Fotó: TV2)

Miután rájöttek, hogy egészen eddig egymást keresték, nagyon felgyorsultak az események. Összeköltöztek Budapesten a vlogger lakásában, majd pár hónap után úgy döntöttek, hogy vidékre teszik át a székhelyüket. Vácon, a családi házban bútoroztak össze, ezúttal már Rebeka kedve szerint kialakítva a közös helyet. 

Heatlie Dávid és Heatlie Dóra 

Csepregi Éva fia és a párja évek óta együtt vannak, de nem siettek el semmit. Dávid és Dóra hónapokig jegyben jártak, mielőtt sor került az esküvőre, ám a megszervezésére nem hagytak sok időt. 

„Nagyon várom, hogy két ilyen szép embernek milyen helyes, aranyos, tehetséges gyereke lesz. Nagyon szeretném, de csak nagyjából beszélgetünk róla, mert egy gyerek akkor születik, amikor az a gyerek meg akar születni. A sorsra bízom, mikor kapom meg ezt az ajándékot” – mondta az esküvő után az örömanya, Csepregi Éva. 

Heatlie Dávid és Heatlie Dóra

Heatlie Dávid és Heatlie Dóra (Fotó: Olajos Piroska)

Heatlie Dávid sem titkolja, hogy rövid időn belül szeretne gyereket. „Időnként olvasom édesanyám nyilatkozatait, hogy készül a nagymamaszerepre, de egyelőre ez még csak most kezd körvonalazódni. Jelenleg lakáskeresésben vagyunk, Budapest külvárosában szeretnénk megtalálni az álomotthont, és már úgy készülünk, hogy ebben a gyerekszoba is helyet kapjon. Dórinak is voltak kételyei ez ügyben, de látunk körülöttünk arra példát, hogy a gyereknevelést is lehet lazán kezelni. (…) Jövőre már a gyerekkérdésre is rákészülünk. Amikor kis srácként megkérdezték tőlem, hogy mi szeretnék lenni, gyakran mondtam, hogy apuka. Főleg fontos anyukám és apukám miatt is, hogy sokáig láthassák még az unokájukat. Régóta vágyom az apaszerepre, ráadásul hétköznap ráérek, így minden adott a családalapításhoz, nagyon nagy álom” – számolt be kapcsolata alakulásáról a zenész

Kiss Péter Balázs és Kulcsár Viktória

A színész és felesége három évvel ezelőtt kezdtek el randizni. Elmondásuk szerint hamar rájöttek, hogy Isten is egymásnak teremtette őket, így hamar komolyra fordult a kapcsolatuk. 

„Most már több mint három éve vagyunk együtt és egy éve házasok vagyunk” – mondta a Drágám, add az életed! kamerái előtt a színész, ám a felesége kijavította, hiszen csupán fél éve mondták ki a boldogító igent. 

Mint kiderült, egy szórakozóhelyen találkoztak először, de egyikük sem tudta, hogy azonos a szakmájuk. „Ő a közelembe férkőzött és akkor elkezdtünk beszélgetni. Onnantól kezdve az egész este a miénk volt” – emlékezett vissza az első találkozásra Viktória, aki bevallotta, otthon van a barkácsolásban, míg a férje inkább a konyhában találta meg a helyét. 

Balázs igazán kreatív volt a lánykérésnél, ugyanis egy kézzel készített gyűrűvel kérte meg szerelme kezét. Epoxigyantából és fából készített jegygyűrűt, ami nagyon meghatotta a színésznőt és természetesen kapásból igent mondott. Ugyan az esküvőről nem árultak el részleteket, az kiderült, hogy amennyiben megnyerik a játékot, egyből elutaznak nászútra. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top