nlc.hu
Sztárok

Emilio és Kunovics Katinka fogyása-hízása

A fogyás nagymesterei: így áll most Kunovics Katinka és Emilio

Emilio és Kunovics Katinka igazán tudja, mi jelent a kilókkal harcolni!

Kőkeményen megdolgozik a formásabb alakért Tina és Emilio, akik két éve döntötték el, hogy életmódot váltanak. A páros száműzött minden hizlaló finomságot az életéből, fehér húsokra, halakra és zöldségekre váltották a fehérliszt- és cukordömpinget.

„Rengeteg, szinte új, de nagyméretű ruhadarabomtól váltam meg az utóbbi időben. Volt, amit elajándékoztam, ismerősnek, barátnak adtam. Mindig is volt egy kedvenc piros bőrkabátom, amit mikor megvettünk, nem fértem bele. Mondtam is Tinának, hogy ezt rakjuk el, eljön majd az ideje, amikor már nem fog oldalt szorítani. Így is lett, most már kényelmesen hordhatom” – mondta korábban Emilio, aki 76 kilót adott le.

Nemrég pedig bevallotta, hogy pár kilót sikerült visszahíznia.

“Valóban visszakúszott hat kiló, de nem bánom….az összesen leadott nyolcvannyolc kilóból jött vissza ez a hat kiló, az nem olyan vészes” – mondta Emilio.

Kunovics Katinka és a jojó-effektus

Kunovics Katinka tavalyelőtt 60 kilót leadott, amikor elhatározta, hogy változtat az életmódján. Sokáig tartotta a diétát és edzett is mellette, ám egy idő után elkényelmesedett és egyszer csak azt vette észre, hogy jönnek vissza a kilók.

Kunovics Katinka és Emilió fogyása és hízása

(Fotó: Birton Szabolcs/solwee)

Három hónappal ezelőtt döntött úgy, hogy ismét diétába kezd, ezúttal Schobert Norbi segített neki, aki most képet is posztolt a változásról. Az énekesnő 16 kilóval lett könnyebb pár hónap alatt, ami nagyon látványos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top