nlc.hu
Sztárok

Ingatlanmogul vette meg a Korda-villát

Ingatlanmogul vette meg a Korda-villát, elképesztő összeget kereshet vele

Nemrég derült ki, hogy év elején elkelt Korda Györgyék villája.

Ahogy arról az nlc is beszámolt, Balázs Klári és Korda György eladták a Korda-villát, az adásvételre pedig már év elején sor került, csak nem akarták nagy dobra verni. 

„A mostani rezsiárakból is tudjuk, hogy ez egy nagyon jó döntés volt. Elmondom, hogy a rezsicsökkentés szigorítása előtt is havi 500 000 volt a gázszámlánk, ami ki tudja, most mennyi lenne. Nehéz döntést hoztunk meg, de egy percig sem bánjuk. Mi most már csak nyugodtan szeretnénk élni, fellépésekre járni, amiből szerencsére akad most bőven és nem akarunk foglalkozni már ezekkel a dolgokkal” – mondták korábban.

Korda György és Balázs Klári

Fotó: Nagy Zoltán

A Pénzcentrum cikke szerint egy ingatlanmogul vásárolta meg az ingatlant, aki luxustársasházat alakít ki benne. A lap azt írja, a „Villa Provence” néven futó projekt keretein belül ötféle lakást hirdetnek most a legnagyobb hazai ingatlanos portálon – a hirdetés szövege szerint összesen 7 különálló lakás lesz az épületben.

A legendás, 22 szobás, szállóként is üzemeltetett villát 780 millióért árulták a tulajdonosok, ami négyzetméterenként félmillió forintot jelent, ez pedig fele a kerületi átlagnak, így igen jó áron juthatott hozzá az ingatlanfejlesztő. Ugyanakkor a lap megjegyzi, mire végeznek az átalakítással, aki plusz 200 négyzetmétert is hozzáépíthet, az újításokkal pedig elképesztő összegekért tudják majd eladni a kialakított lakásokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése