nlc.hu
Sztárok

Kulcsár Edina a Dancing with the Stars vendége volt

Kulcsár Edina reagált Varga Viktor kritikájára: „A szerelmem azt mondta, örül, hogy kamerák előtt találkoztak, nem az utcán”

Kulcsár Edina a Dancing with the Stars vendégeként azt is elmondta, sikerült rendezniük a nézeteltérést.

A Dancing with the Stars szombati adásába vendégként meghívták Kulcsár Edinát is, aki versenyzőként szerepelt volna ebben az évadban, de várandóssága miatt úgy döntött visszalép.

A műsorvezetők többek között arról kérdezték az egykori szépségkirálynőt, hogy milyen volt együtt szerepelni új szerelmével a Tv2 egy másik műsorában, a Párharcban. Mint elmondta, számukra nagyon pozitív élmény volt, bár nem tett hozzá kapcsolatukhoz, és nem is vett el, és persze voltak kemény pillanatok, de ők nagyon erősek.

Lékai-Kiss Ramóna ezután rákérdezett arra, milyen volt találkozni Varga Viktorral, aki erősen kritizálta Kulcsár Edina dalát. „Akkoriban elég sokan szerettek felülni a vonatra, nagy zaj volt körülöttünk. Varga Viktor sem volt kivétel: elég erős kritikával illette, amit nyilván köszönök szépen, valaki vagy szereti vagy nem, nyilván mindenkinek szíve-joga, hogy kifejti a véleményét, ő megtette. A szerelmem azt mondta, nagyon örül annak, hogy kamerák előtt találkoztak, nem pedig az utcán, mert lehet, más vége lett volna. De sikerült rendezni ezt a történetet.”

Kulcsár Edina

Fotó: Trenka Attila

(via TV2)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top