nlc.hu
Sztárok

Ma 55 éves Julia Roberts

Mindegy, hány film van mögötte, az anyaként betöltött szerepére a legbüszkébb a ma 55 éves Julia Roberts

Jó pár év kihagyás után Julia Roberts megint úgy ünnepli a születésnapját, hogy az egész világ róla beszél, és mindezt pusztán annak köszönheti, hogy szégyenkezés nélkül vissza mert nyúlni ahhoz a műfajhoz, ami naggyá tette őt.

Amennyire egyszerű feladatnak tűnik a ma 55 éves Julia Robertsről írni, valójában annyira nehéz, hiszen ő az a színésznő, akit mindenki ismer. A ‘90-es években robbant be a köztudatba gigantikus mosollyal és elképesztő hajkoronával, és olyan gyorsan küzdötte fel magát az A-listás sztárok közé, hogy azzal a romantikus komédiák zsánerműfajában mindenkit kenterbe vert. Szerethetősége azonban túlmutat azon, hogy remek érzékkel válogatta meg a szerepeit, valójában az egész lénye, a kisugárzása teszi őt azzá a nagyágyúvá, akiért a fél világ rajong.  

Micsoda nő! 

Julia Roberts pályafutása 1987-ben kezdődött, amikor bátyja, Eric Roberts sikereit látva úgy döntött, maga mögött hagyja az újságírást, és inkább színésznőnek áll. Bár ebben az évben még nem jutott kiugró lehetőséghez, 1988-ban már Liam Neeson oldalán játszott a Gördülő kavicsokban (akivel egyébként egymásba gabalyodtak a forgatás alatt, és két évig jártak), sőt, még ugyanebben az évben megkapta a Pizzavarázs egyik főszerepét is, hogy aztán az Acélmagnóliák klasszikusában való alakításával örökre megvesse a lábát Hollywoodban. Mondhatjuk, hogy ezek a karakterek hozták meg számára az áttörést, ami ahhoz kellett, hogy a Micsoda nő!-ben megkapja Vivian szerepét, ám ez nem teljesen igaz, ugyanis a karizmája volt az, ami Garry Marshallt, a film rendezőjét meggyőzte arról, hogy mindenképp a szép színésznővel szeretne dolgozni. Hogy ez mennyire jól sült el – még azzal együtt is, hogy egyébként kis híján mégis lemaradt a szerepről –, azt nem kell bemutatni, a prostitúcióból élő lány love story-ja minden idők egyik kedvenc romantikus filmje lett, Robertset pedig a zsáner királynőjévé koronázta. És ekkor még mindig csak 1990-et írtunk. 

Micsoda nő!

Julia és Richard Gere között nagyon működött a kémia a Micsoda nő! forgatásán (Fotó: RTL Sajtóklub)

Azok a ‘90-es évek 

Egy ágyban az ellenséggel, A pelikán ügyirat, A zűr bajjal jár – a ‘90-es évek első felében nagyon sok szerepben megmutatta tehetségét, olyan húzónevek mellett, mint Denzel Washington vagy Nick Nolte, ami újabb és újabb kapukat nyitott meg előtte Hollywoodban. A sikerének fokmérője nemcsak a fizetése rohamos emelkedésében mutatkozott meg, hanem abban is, hogy egyike volt annak a maroknyi hírességnek, aki a korszak kultsorozatában, a Jóbarátokban rövid cameó szerephez jutott – ez tényleg mindennél többet elmond arról, hogy mekkora sztárnak számított.  

1996-ra már mindenki vele akart dolgozni, Woody Allen felkérte, hogy csatlakozzon A varázsige: I love you csapatához, amit olyan klasszikusok követtek, mint az Álljon meg a nászmenet! (amit pont üdítő újszerűsége miatt díjaztak a kritikusok) vagy az Összeesküvés elmélet, aminek a sikerét nem Mel Gibson, hanem Julia számlájára írják. Az Édesek és mostohákban Susan Sarandon oldalán bizonyított, hogy aztán újra a könnyedebb műfaj felé kezdjen kacsintgatni, és a Sztárom a párom vagy az Oltári nő főszereplőinek bőrébe bújva visszatérjen ahhoz, ami igazán jól áll neki. 

Egy új kezdet 

A 2000-ben bemutatott Erin Brokovich: Zűrös természet sok szempontból újrapozícionálta őt a sztárok között. A filmben, tőle szokatlanul, egy keményvonalas anyát játszott, aki mindenféle jogi háttér nélkül kezd el nyomozni egy cégóriás után, ami egy kisváros vizét szennyezi. A megtörtént eseményeken alapuló sztori a kritikusokat is meggyőzte arról, hogy Roberts több, mint egy szép arc, olyannyira, hogy a filmakadémia neki ítélte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Julia Roberts Oscar-díj

A legjobb színésznőnek járó díjat zsebelhette be az Erin Brokovichban nyújtott alakításáért (Fotó: Getty Images/Kevin Winter)

Ő lett az első színésznő, aki felkerült a The Hollywood Reporter top 50-es listájára, ami a legbefolyásosabb nőket vette számba a showbizniszben, és abban is megelőzte pályatársait, hogy elsőként keresett 20 millió dollárt egy filmmel. Az már csak hab a tortán, hogy az Erin Brokovich rendezője Steven Soderbergh ezután a következő nagy kasszasikerére is szerződtette, ez volt az Ocean’s Eleven

Élete legfontosabb szerepe: az anyaság 

Ha Julia Robertsre gondolunk, azt hihetnénk, hogy már legalább 100 film van a háta mögött, pedig valójában 68-ban szerepelt eddigi karrierje alatt, ami meglepően kevés. Csak viszonyításképp, a hozzá hasonló kaliberű, vele egyidős Nicole Kidman 96 produkción van túl. A döntése egyébként nem véletlen, mikor a sok vakvágány után – járt Keifer Sutherlanddel, Matthew Perryvel, és többek között Jason Patrickkel is – megismerkedett Danny Moderrel, és összeházasodtak, a színésznő abszolút az anyaságot helyezte előtérbe, és kevés munkát engedélyezett magának.

Íme a válasz: ha azt gondoltam volna, hogy valami elég jó, azt megcsináltam volna. De nekem is volt három gyerekem az elmúlt 18 évben. Ez még inkább emeli a lécet, mert nem elég az, hogy valami jó anyag. Ez egy matematikai egyenlet a férjem munkabeosztásával és a gyerekek nyári vakációjával számolva. Nem csak annyi, hogy ó, igen, ezt meg szeretném csinálni. Nagyon büszke vagyok arra, hogy otthon lehetek a családommal és háziasszony lehetek

– mesélte 2022 áprilisában a New York Times-nak adott interjújában.  

Ha pedig már család, talán ez az egyetlen botlás, amit a karrierje és a magánélete kapcsán felemlegettek neki, hiszen megismerkedésük idején ő is kapcsolatban élt Benjamin Brett partnereként, Danny Moder pedig nős volt, és elhagyta a feleségét Roberts miatt.

Julia Roberts és Danny Moder

Kereken 20 éve házasok Danny Moderrel (Fotó: Getty Images/Kevin Mazur)

Bár az idő őket igazolta, a botrány hónapokon át szinte napi szintű téma volt a sajtóban, egészen addig, amíg végül 2002-ben össze nem házasodtak, és pontot nem tettek a kétkedés végére. Mindezt pedig egy olyan allűröktől mentes családi háttérrel is tovább erősítették az évek során, ami Hollywoodban ritka, mint a fehér holló. A gyerekeik, Hazel, Phinnaeus és Henry nem celebek, nem vigyorognak minden címlapról, a lehetőségeikhez képest teljesen normális gyerekkorral büszkélkedhetnek. 

Nem kopott meg a bája 

Ha már Nicole Kidmant emlegettük, azért arról se feledkezzünk meg, hogy Julia Roberts az öregedést sem ördögtől valónak éli meg. 55 évesen jobban néz ki, mint fiatalabb kolléganői, ő ugyanis nem követte el azt a hibát, hogy plasztikát plasztikára halmozott. 2017-ben, számtalan fiatalabb hírességet lekörözve, ötödjére is őt választotta meg a People magazin a világ legszebb nőjének, mert egyszerűen nem akar másnak mutatkozni, mint aki, ha pedig a fiatalsága titkáról faggatja valaki, mindig ezt válaszolja:

Maradj nyugodt, igyál vizet, aludj és légy vidám.

Szerinte a boldogság és a méltósággal való öregedés szorosan összekapcsolódnak, persze ez nem jelenti azt, hogy semmit nem is tesz azért, hogy így nézzen ki. Rendszeresen mozog, és odafigyel arra, hogy minőségi ételeket fogyasszon, mert úgy gondolja, ez többet ad, mint bármilyen diéta. És hogy ezt igazolja, számtalanszor oszt meg magáról smink nélküli fotót, mert úgy tartja, hogy aki odabenn jól érzi magát, az kívül is szép. 

Vissza a csúcsra 

Visszakanyarodva a karrierhez, az elmúlt évtizedben tényleg csak olyan szerepeket vállalt el, amik valamit adtak számára. Így került az Ízek, imák, szerelmek főszerepébe, ami annyira megbabonázta, hogy a kedvéért áttért a hinduizmusra, a Tükröm, tükröm modern Hófehérke-feldolgozásába, mert egy ilyen szerep mindenkinek kell a karrierje során, vagy éppen Az igazi csodába, ami talán nem lett kasszasiker, viszont emocionálisan nagyon is hatott a nézőkre.  

Roberts jó érzékkel választotta meg mindig, hogy mihez adja a nevét, részben ennek is köszönhető, hogy ennyi filmmel a háta mögött is maradandó életművet tudott alkotni. És ezzel meg is érkeztünk ahhoz, hogy miért bólintott rá a Beugró a Paradicsomba forgatására: egyszerűen szeretett volna ismét George Clooney-val dolgozni és egy olyan filmet adni a közönségnek, ahol minden klisé és kiszámíthatóság ellenére legalább néhány percre elfeledkezhetnek a mindennapokról. Ezúton is köszönjük neki! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top